Közélet

Különjáratok Mindenszentek miatt

villamosra-szall(960x640)(1).jpg (villamos, )
villamosra-szall(960x640)(1).jpg (villamos, )

A BKK, a MÁV és a Volán társaságok is sok utasra számítanak.

Mindenszentek és Halottak napja kapcsán, a megerősödő temetői forgalom miatt több rendkívüli járatot is indít a Budapesti Közlekedési Központ, hogy az utasok könnyebben eljuthassanak a sírkertekhez, a megszokott járatok pedig sűrűbben közlekednek majd. Mivel várhatóan autók lepik el az utakat, a BKK azt javasolja a hozzátartozóik, ismerőseik nyughelyét meglátogató utasoknak, hogy elsősorban ezeket a jármáveket vegyék igénybe, azok pedig akik az Új köztemető és a Farkasréti temető felé tartanak, szálljanak villamosra, hogy biztosan elkerüljék a dugót.

A BKK ebben az évben a korábbi gyakorlattól eltérően szervezte meg a temetői forgalmat. Az igazi járatdömping csak csütörtöktől lépett életbe.

A felkeresni kívánt sírkert környéket kevésbé ismerő, illetve vidékről érkező utasok számára azt ajánlják, vegyék igénybe azt az alkalmazást, amely megmutatja, hogy a MÁV és a Volánbusz főbb pályaudvarai, illetve más fontosabb csomópontok felől hogyan lehet eljutni budapesti temetőkbe.

A kegyeleti ünnep miatt az utasforgalomhoz igazodva változik a vonatok és az autóbuszjáratok közlekedési rendje is. Szerdától vasárnapig a MÁV több kocsival indítja szerelvényeit, a kínálat vasárnap mentesítő vonattal is bővül, a Volánbusz pedig a munkaszüneti napon szokásos járataival közlekedik.

A vasúttársaság elsősorban Győr és Debrecen felől számít a szokásosnál lényegesen több utasra, ezért november 4-én délután mindkét városból mentesítő vonatot indítanak Budapestre, a Nyugati pályaudvarra. Szerdán a pénteki menetrend volt érvényben, november 1-jén, csütörtökön a szombati, november 2-án és 3-án pedig az ünnepnapi menetrend szerint kell megterveznünk utunkat. Vasárnap már a megszokott, a hét utolsó napjának megfelelő menetrend szerint közlekednek a szerelvények.

A vonatok egyébként a következő napokban a szokásosnál több kocsival közlekednek, lényegében az összes rendelkezésre álló, üzemképes járművet bevetik.  A MÁV azt javasolja, hogy aki teheti, váltsa meg jegyét elővételben, vagy az interneten keresztül, hogy elkerülje a tumultust a pénztáraknál.

A Volán-társaságok is felkészültek a sokaságra, autóbuszjárataik csütörtökön, pénteken és szombaton a munkaszüneti napi menetrend szerint közlekednek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik