Közélet

Afrikai utasaival bukott le az embercsempész

határsértők a rendőrségen (migránsok, embercsempészet, )
határsértők a rendőrségen (migránsok, embercsempészet, )

Az egyik határsértő gyermekotthonba került, mert még nem töltötte be 18. életévét.

A migránsokat szállító autót délben intették le a rendőrök az M70-es autóút csörnyeföldi szakaszán. A járművet egy román férfi vezette, a kocsiban rajta kívül még négyen ültek. Az utasok nem tudták magukat igazolni, az egyenruhások kérdésére azt mondták, francia állampolgárok.

A csapatot előállították és kihallgatták. Kiderült, a négy férfi közül ketten Guineából származnak, egyikük szenegáli, negyedik társuk pedig kongói állampolgár. Mindannyian a jobb élet reményében keltek útra, céljuk az volt, hogy eljussanak Olaszországba.

Az egyik határsértő azt vallotta, hogy fiatalkorú. Állítását végül az orvosszakértő igazolta. A kamaszt a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Gyermekotthonában helyezték el, a többieket pedig kiutasítást előkészítő őrizetbe vették és átszállították a Győri Rendőrkapitányság őrzött szállására.

Az autó 36 éves sofőrje ellen embercsempészet miatt indult eljárás. A férfi őrizetben van, és a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik