Közélet

Miért késnek a BKV járművei?

Betartatlan menetrendekkel, késő buszokkal, egymás nyomában, üresen közlekedő buszjáratokkal foglalkoztunk szerdai, “Mi elvárjuk a pontos közlekedtetést, ha önök elvárják a pontos összeget” című bejegyzésünkben, olvasónk, Márk levele nyomán.

Nem a posztban említett konkrét esetet idézi fel mai bejegyzésünk, de rávilágít arra, milyen okai lehetnek egy járat késésének, illetve a járművek feltorlódásának. Az említett posztra reagál egy névtelenséget kérő villamosvezető levele, amelyet azért fontos megjelentetni, hogy ugyanannak a jelenségnek lássuk a másik oldalát is.

Egy teljesen más viszonylatot szeretnék megemlíteni. Ez a 3-as, 62-es villamos ahol – mint azt tudni lehet – az utasok nagy része a Nagy Lajos király útján (Erzsébet királyné útja-Örs vezér tere között), illetve Örs vezér tere és Kőbánya alsó vasútállomás között közlekedik. Ezen a szakaszon csúcsidőben 3 percenként jön egy villamos.

Egy szituáció: tegyük fel, én a 3-as villamost vezetem, és adott időben elindulok a végállomásról (Mexikói út), a menetidőm a Mexikói úttól a Bosnyák térig 8 perc, amit a legideálisabb esetben lehet megtenni utasok nélkül, utasokkal ez az idő minimum 10 perc.

Azonban ha a Kerékgyártó utcánál egy idős néni/bácsi az indításjelzés megszólalása után száll fel a villamosra, a Bosnyák térre nem tudok a lámpán bemenni, ami további 1,5 percet jelent (3,5 perc késésnél járunk).

A Nagy Lajos király útján végighaladva minden megálló kritikus hely, mert ha az indításjelzés megszólalása után valaki nem hagyja záródni az ajtót és egy jelzést elbukok abban az esetben a késés további 1,5-2 perccel nő, mivel ilyen időközönként ad szabad jelzést a lámpa legtöbbje, és egészen 4-6 másodpercig szabad (ajtózáródási idő: 3 másodperc).

Tegyük fel, további két lámpát bukok, akkor hol is tartunk, (3,5+2×1,5=6,5perc) és mg csak az Örsön járunk. Ha nem ugrálnak fel a villamosra az indításjelzés megszólalásakor, hanem a következő villamosra szálnak fel, ami 3 perc múlva érkezik, akkor is 3 perccel hamarabb érnek az Örs vezér terére. Ha viszont valaki előtt becsukódik az ajtó, akkor én vagyok a …. nem részletezném mi, és hogy kimet emlegetik.

Szintúgy engem szidnak az Örsön és az órájukat mutogatják, holott a késéről nem hiszem hogy én tehetnék, illetve a villamoson utazók sem fogják elérni a HÉV-et, illetve vonatot, egyebet.

A végállomásra érve az utaslétszám csökkenése miatt le lehet faragni a késéből 2-3 percet, a csúcsidőben a végállomási tartózkodási idő 5-8 perc között van, 6 perc késésnél nem tudok elmenni wc-re szorongatom egész visszaúton, ami azért nem kellemes; és mint az a sok balesetből, ami ezen a szakaszon van, kiderül, nem kis felelősség.

Teljesen megértem a többi utas bosszúságát, de mint mindennek ennek is két oldala van.

Nekem sem öröm becsukni valaki orra előtt az ajtót, és ezt éjszaka, amikor 15-20 percet kellene várni a következő villamosra nem is teszem meg, de csúcsidőben azért gondolkozzunk már egy kicsit!

Ha én kések, az előttem levő pontosan megy, előttem nagy luk, több utassal nagyobb az esély a még nagyobb késésre, a seggembe meg jön 3-4 villamos tök üresen, és a lámpabukás miatt az indításjelzéskor felugró egy ember miatt késik az összes többi is, és ugyanakkor ér a céljához a felugró utas, mintha a következővel jött volna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik