Közélet

35 méter mély kútba zuhant egy férfi

A segélykiáltásokra a postás lett figyelmes, az életét a szomszédok mentették meg.

A baleset a Fejér megyei Vértesacsán történt, a Kossuth Lajos utcában, kedden. A 25 éves férfi véletlenül csúszott a kútba, életét valószínűleg a gödör alján összegyűlt másfél méteres víznek, na és persze a postásnak köszönheti. A kézbesítő délután hallotta meg a segélykiáltásokat, melyek az udvaron lévő kútból jöttek.

A nő a körzeti megbízottat értesítette, ő pedig a tűzoltókat és a mentőket. Ezzel egy időben azonban a szomszédok is megkezdték a sérült férfi mentését. Egy helybéli kötelet hozott, majd riasztotta alpintechnikában jártas szomszédját. Kötelet kötöttek a derekára, úgy mászott le a sérülthöz a 35 méter mély kút aljára. A másfél méteres vízben rögzítette a bajbajutottat, akit a többiek kezdtek felhúzni. Nagyjából ekkor érkeztek meg a székesfehérvári tűzoltók, akik szintén segítettek a teljesen legyengült férfi kiemelésében. A mentők szerint a fiatalember súlyos sérüléseket szenvedett, kimerült. A férfi azt mondta, véletlenül csúszott bele a kútba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik