Közélet

Új szerző írja a BKV-figyelőt

Amint arról már hallhattatok, október elsejétől új szerzője van a BKV-figyelőnek. Gál Mihály az elmúlt években felhalmozott tudását a jövőben a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) hasznosítja, s ez természetesen nem teszi lehetővé, hogy folytassa a blogolást.

A blogot azonban kár lett volna veszni hagyni, Misi ugyanis az elmúlt öt évben értéket hozott létre. Éppen ezért nem is gondolkodtam sokat, amikor Misi néhány héttel ezelőtt azzal keresett meg, hogy vegyem át tőle a BKV-figyelőt.

Illik bemutatkozni.

Király Dávid vagyok, várospolitikai szakújságíró. Pályafutásom csaknem tíz éve alatt több szerkesztőségben megfordultam, dolgoztam a Hírszerzőnél, a hvg.hu-nál, voltam az MTI városházi tudósítója és a Budapest Portál szerkesztője. Jelenleg az MSN Mai Napnál dolgozom újságíró-szerkesztőként.

Munkám során foglalkoztam városfejlesztéssel, -tervezéssel, építészettel, örökségvédelemmel, várostörténettel, de a legnagyobb energiát a közlekedésre fordítottam.

A blog mindeddig azt a célt szolgálta, hogy felhívva a figyelmet a problémákra, jobbá tegye Budapest közösségi közlekedését. Ez a cél nem változik.

A közeljövőben ugyanakkor megváltozik a blog neve, új e-mail címünkből (bkkfigyelo@outlook.com) következtetni lehet, mire. A változással nemcsak a szerzőváltást akarjuk szimbolizálni, de nyomon követjük a fővárosi közösségi közlekedés szervezeti átalakulását is. Hamarosan ugyancsak megváltozik a blog dizájnja is, ezen a területen elkél némi frissítés.

Néhány gondolat Gál Misi munkájáról. Voltam hasonló helyzetben, tisztában vagyok vele, hogy Misinek nehéz, adott esetben kockázatos döntést kellett hoznia. Ám ismerem azt az érzést is, amikor lehetőséget kapunk arra, hogy tudásunkat, tapasztalatunkat a gyakorlatban hasznosítsuk. Ne csak írjunk róla, csináljuk. Meggyőződésem, hogy Misi jó döntést hozott, és drukkolok neki, hogy meg tudja valósítani az elképzeléseit.

Közös érdeklődésünk, közös céljaink ellenére a jövőben valamelyest biztosan más lesz a BKV-figyelő, de forradalomra nem kell számítani. Bízom benne, hogy a jövőben is olvastok minket, írtok nekünk.

Nos, akkor csapjunk a lovak közé!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik