Közélet

Kupit számoltak fel a rendőrök Lentiben

prostituált (utcalány)
prostituált (utcalány)

Az óvszerek és síkosítók mellett egy szamurájkardot és egy baseballütőt is  találtak a rendőrök, akik éppen „akció” közben értek tetten egy vendéget és egy konzumhölgyet.

Egy Vas megyei házaspárt, valamint egy pultosként dolgozó, szintén vasi férfit fogtak el a rendőrök a Zala megyei Lentiben, amikor lecsaptak egy bordélyházként üzemelő night klubra.

Külföldi vendégek

A 86-os főút mellett, a magyar-szlovén határátkelőtől mindössze száz méterre bordélyházként üzemeltetik a vendéglátóhelyet. A szombat hajnali rajtaütéskor egy szobában tetten értek egy nőt és a vele lévő férfit, de a szórakozóhelyen még öt magyar konzumlány és kilenc külföldi vendég is tartózkodott.

A bordélyház fenntartásával, üzletszerűen elkövetett kéjelgés elősegítése miatt folyatott eljárásban őrizetbe vették a házat üzemeltető házaspárt és a pultost, de a bíróság nem rendelte el előzetes letartóztatásukat. A férfi és a nő házi őrizetbe került, harmadik társukat lakhelyelhagyási tilalommal sújtották.

“Zuhanyzós sztriptíz” is a menüben

2011 óta bérelte a házaspár a szórakozóhelyet, ahol apróhirdetések és baráti ajánlások révén alkalmaztak konzumlányokat. Szabályos munkaszerződéssel, a közterhek fizetése mellett dolgoztak a nők 533 forintos órabérért, este tíztől reggel hatig, de a munkáltatónak aláírt nyilatkozat ellenére szexuális szolgáltatást is nyújtottak. A nőknek fürdőszobás szobáik voltak, ahol 20 euróért “zuhanyzós sztriptízt” mutattak be, 60 euróért pedig félórás szexuális kényeztetést kínáltak. A pénzt a vendégeknek előre, a pultosnál kellett kifizetniük.

A rendőrségi akció során lefoglalták a szolgáltatásokról szóló napi nyilvántartást, nagy mennyiségű óvszert, síkosítókat, de a pultban egy védekezésre és támadásra egyaránt alkalmazható szamurájkardot és egy baseballütőt is találtak.

A szolgáltatásokat nyújtó nők magyarok voltak – akadtak köztük olyanok, akik az ország túlsó végéből érkeztek -, a jelenlévő üzletfelek pedig osztrákok és szlovénok voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik