Nagyvilág

Szexpartikra járt DSK

Lelepleztek egy prostitúciós hálózatot, a vendéglistán ott virított az IMF volt vezetőjének a neve is.

Egy észak-franciaországi prostitúciós hálózat ügyében indított nyomozás során kiderült, hogy Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutalap (IMF) volt vezérigazgatója részt vehetett azokon a prostituáltak részvételével Párizsban rendezett partikon, amelyeket nagyvállalkozók finanszíroztak.

15 ezer euró/éj

Az ügyben eddig öt személyt vettek őrizetbe, köztük Jean-Christophe Lagarde-ot, Lille rendőrfőkapitányát. A Le Figaro által közzétett kihallgatási jegyzőkönyvek szerint valószínűsíthető, hogy az Eiffage vállalatcsoport egyik leányvállalatának igazgatója prostituáltakat közvetített Strauss-Kahnak. Vallomása szerint a lille-i főkapitány a volt IMF-vezér társaságában vett részt párizsi szexpartikon. A Libération azt írta: a nyomozás során az is kiderült, hogy az ügy fő gyanúsítottjai többször is jártak Strauss-Kahnnál Washingtonban. Utoljára május 11. és 13. között, egy nappal azelőtt, hogy a volt IMF-vezért nemi erőszak kísérletének gyanúja miatt New Yorkban őrizetbe vették.

A Le Figaro úgy tudja, hogy David Roquet, az Eiffage leányvállalatának igazgatója és egy másik vállalkozó fizették Párizsban annak a luxushotelnek a számláit, ahol mások mellett a rendőrkapitány és DSK részvételével rendezték a szexpartikat. A lap szerint a számla nagy részét – megközelítőleg 12 és 15 ezer euró között esténként – az Eiffage leányvállalata állta, a volt IMF-vezér meghívott vendég volt az esteken, így semmit nem fizetett.

A lille-i hálózat ügyében egy prostituált feljelentése nyomán indult eljárás. A rendőrség először annyit állapított meg, hogy a helyi luxushotelek a szomszédos Belgiumból hozattak át prostituáltakat a vendégeik számára. Az ügy akkor robbant ki, amikor a rendőrség bezáratta az érintett szállodákat.

Eddig mindent megúszott

Strauss-Kahn nevét először a múlt hétvégén hozta az üggyel összefüggésbe a sajtó. Az IMF-vezér ekkor kérte mielőbbi kihallgatását annak érdekében, hogy “véget vethessen a gyanúsítgatásoknak”. Erre azonban csak később kerülhet sor, miután a várható vádemelések előtt jelenleg a futtatói kör feltételezett vezetőinek kihallgatása folyik.

Az IMF-vezér ellen már nem folyik bűnügyi eljárás, sem Párizsban, sem az Egyesült Államokban. Franciaországban elévülés miatt nem történt vádemelés egy 2003-as ügyben, amelyet az ügyészség “szexuális zaklatásnak” minősített. A nemi erőszak kísérlete miatti amerikai büntetőügyet pedig a panaszos szavahihetőségének megkérdőjelezését követően ejtették. Ez utóbbi ügyben azonban polgári bíróság előtt folyik eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik