Közélet

Megölte férjét, majd fiára kente a gyilkosságot

pisztoly (fegyver, )
pisztoly (fegyver, )

Várhatóan életfogytiglan vár a kegyetlen texasi asszonyra, aki tíz férfit amortizált le néhány év leforgása alatt.

A 44 éves Sharon Maxwell négy golyót repített férje, Gordon fejébe, majd a holttestet betuszkolta a férfi autójába, a kocsit pedig felgyújtotta, hogy eltüntesse a nyomokat. A rendőrségnek feltűnt, hogy a gyászoló asszony a tragédia után villámgyorsan hozzá akar jutni ahhoz a 175 ezer dollárhoz, amely ura életbiztosítása után járt neki, ezért őrizetbe vették a nőt.

Sharon először azt mondta a nyomozóknak, véletlenül gyulladt ki a férje kisteherautója, vagyis baleset történt. Miután felfedezték a lövésnyomokat, azt állította, a férje rátámadt, és ő csak önvédelemből húzta meg a ravaszt. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy négy golyó van Gordon fejében, úgy módosította a sztorit, hogy közös gyerekük tehet mindenről. A 19 éves James lőtte le az apját, ő pedig csak a holttest eltüntetésében segített.

A vizsgálat végül kiderítette, hogy a férfi a gyilkosság előtt rájött arra, felesége megcsalja őt, ezért közölte vele, válni akar. Az asszony erre megölte őt, és megpróbálta rátenni a kezét az életbiztosítására is. Sharon egyébként már kilenc házasságon volt túl, amikor hozzáment áldozatához.

Az esküdtszék már bűnösnek találta, a bíróság pedig hamarosan dönt arról, hány évet kell börtönben töltenie. Várhatóan életfogytig tartó börtönbüntetést szabnak ki rá, és leghamarabb csak 2042-ben kerülhet szabadlábra – adta hírül a Blikk a Daily Mail információi alapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik