Közélet

Nem kerül előzetesbe a gyerekgyilkos apa

infúzió (infúzió, betegség, kórház, )
infúzió (infúzió, betegség, kórház, )

Mesterséges kómában van, ezért egyelőre nem tudják előzetes letartóztatásba helyezni azt a férfit, aki a gyanú szerint hétfő hajnalban abonyi otthonukban lelőtte kislányát, majd öngyilkosságot kísérelt meg – tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője a távirati irodát.

Az érvényes szabályok szerint a bűncselekmény elkövetését követő három napon belül, vagyis legkésőbb csütörtök hajnalig kellene előzetes letartóztatásba helyezni a férfit. A döntést szerdára tervezték, ám a férfival egyelőre kommunikálni sem lehet – mondta el Kállai Gábor.

Mint arról beszámoltunk, a 43 éves férfi hétfőn reggel, saját házukban ölte meg 10 éves kislányát, majd feltehetően maga ellen fordította fegyverét. A gyerek holttesttére és az eszméletlen apára az ápolónőként dolgozó családanya talált rá, amikor reggel hazaért a munkából.

A bulvárlapok szerdai hírei szerint a férfi bosszúból végezhetett a gyerekkel. Régóta féltékeny volt ugyanis a feleségére, ezért úgy döntött, elveszi legféltettebb kincsét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik