Közélet

Zsarukat gyanúsít a gyanúsított zsaru

Már négy egykori rendőrfőtisztet gyanúsít az ügyészség azzal, hogy tagja volt az éjszakai szórakozóhelyeiről elhíresült V. László vezette bűnszervezetnek.

K. Tamást, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közrendvédelmi főosztályának korábbi vezetőjét is bűnszervezetben történt elkövetéssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – erősítette meg a Magyar Nemzetnek a KNYF helyettes szóvivője. A volt a főrendőr tagadta a vádakat, védője elfogultsági indítványt nyújtott be, amelyben kifogásolta, hogy az ügyészségi nyomozásban olyan rendőrök is részt vettek, akik korábban kollégái voltak. Az indítványt a Legfőbb Ügyészség bírálja el.

A V. László nevével fémjelzett rendőri korrupciós ügyben meggyanúsított K. Tamás szerint az sem zárható ki, hogy a jelenlegi vezetők, akik jelentéseket kapnak, szintén érintettek az ügyben – írja a Blikk. A lap szerint a rendőrök a diósdi kettős gyilkosságért elítélt rabok – az úgynevezett Koszi klán tagjai – közül hármat is kihallgattak a korrupciós ügyben, ők olyan pest megyei rendőrökre tettek terhelő vallomásokat, akik már a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, a Nemzeti Nyomozó Irodánál és az Országos Rendőr-főkapitányságon dolgoznak, vagy nyugdíjba vonultak.

Az elítéltek vallomásaiban az is szerepel, hogy a Koszi klán vezetői is rendkívül jó kapcsolatot ápoltak az akkori Pest megyei vezetőkkel. Előfordult, hogy ügyekről egyeztettek. Így történhetett például, hogy K. István az ellene kiadott körözésről előbb értesült, mint a rendőrök, így Romániába szökött. A Blikk rendészeti forrása biztosra vette, hogy a gyanúsítotti kör bővülni fog.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik