Közélet

Letartóztatása előtt börtönt kapott a pécsi gyilkos

A brutalitásáról elhíresült férfi többször is büntetve volt már korábban. Pénteken is elítélték.

Nem volt szükség a múlt szombati halálos pécsi késelés gyanúsítottjának előzetes letartóztatására, mert a férfit pénteken, meghallgatása előtt egy órával egy másik bűnügy miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Mint ismert, Fekete László múlt szombaton szúrta halálra egy 22 éves őrt egy pécsi szórakozóhelyen, majd elmenekült. Azóta kiderült, Pécs belvárosából egy ismerőse vitte ki autóval a kertvárosba, ahol a sofőr egyik rokonának lakásában húzta meg magát.

Szerdán este, valamivel nyolc óra előtt szólították fel a Terrorelhárítási Központ emberei, hogy adja fel magát, és jöjjön ki a lakásból. A férfi nem ellenkezett. A 41 éves, nagykozári illetőségű Fekete László már többször volt börtönben. A rendőröknek beismerte: ő követte el a bűncselekményt, részletes vallomást tett. Azt mondta, konfliktusba keveredett az őrrel, ez vezetett a tettlegességig. A gyanúsítottat őrizetbe vették, előzetes letartóztatását kezdeményezték.

A rendőrök nem sokkal a gyilkosság után megszállták a falut, ahol élt. Több tucat kommandós fésült át minden olyan házat, ahol a férfi barátai laknak. A férfi 18 éves fiával és édesanyjával lakott, a nő idegösszeomlást kapott, amikor megtudta, fia mit tett.

22 éves áldozata jártas volt a küzdősportokban, így a dzsúdóban és a ketrecharcban. Barátai az egyik internetes közösségi oldalon leírták, hogy a férfi a pécsi honvédkórházban műtősként dolgozott, mellékállásban vállalt munkát biztonsági őrként.

Gyilkosa – ismerősei szerint – rendszeres résztvevője volt a kocsmai verekedéseknek. Mindig volt kés nála. Pár éve megkéselt valakit, 3 év börtönt kapott. Tavaly egyik barátja fejét verte pépesre. A fiú koponyájának egy részét platinával kellett pótolni.

A pécsi lakosokat sokkolta az újabb brutális gyilkosság, sokan éjszaka már az utcára sem mernek kimenni. Sólymos Anna, a gyanúsított ügyvédje elmondta: védence kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy konfliktusba keveredett a sértettel, ez vezetett a tettlegességig. A férfit a rendőrség őrizetbe vette, előzetes letartóztatásáról pénteken dönt a bíróság.

A polgármester Pintér Sándorhoz fordul segítségért, ha kell

Pécs közbiztonsági helyzetének értékelését kérte Páva Zsolt polgármester csütörtökön Korontos Zoltán helyi rendőrkapitánytól a városban az elmúlt hónapokban elkövetett emberölések miatt.

A fideszes politikus a baranyai megyeszékhelyen Korontos Zoltánnal tartott közös sajtótájékoztatóján azt mondta: abban kérte a rendőrkapitány közreműködését, hogy az egyedi esetek és a különböző bűncselekménytípusok vizsgálatával jelezze a trendek esetleges változását, segítsen az általános következtetések levonásában és a közbiztonság értékelésében az elmúlt időszak történéseinek fényében.

„Nem állítom, hogy a városban a közbiztonság helyzete drámaian megváltozott volna, a kiemelt bűncselekmények viszont joggal háborítják fel és töltik el aggodalommal a pécsi közvéleményt” – jegyezte meg Páva Zsolt. Hozzátette: megítélése szerint pánikra nincs ok, de ha a vizsgálat eredménye szükségessé teszi, a belügyminiszterhez fordul segítségért.

Három hónap alatt három gyilkosság a városban

Korontos Zoltán arról szólt, hogy a kérés nem újdonság a rendőrségnek, mert a testület rendszeresen elemzi a munkájára nézve meghatározó tendenciákat. „Az elmúlt időszakban Pécsen történt három emberölés rendőrszakmai szempontból nem sok, de érzelmi alapon megközelítve egy is tragédia. Siker viszont, hogy mindhárom bűntett elkövetője kézre került” – mondta. Hozzáfűzte, vizsgálják, hogy e bűncselekmények motivációjában vannak-e olyan körülmények, amelyek használhatók a bűnmegelőzésben. A Dunántúl legnagyobb városában az elmúlt három hónapban három gyilkosság történt. Május végén egy valutázót öltek meg, júliusban egy pécsi rendőrségi pszichológus, a napokban pedig egy belvárosi szórakozóhely biztonsági őre vált áldozattá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik