Közélet

Eljárás indult a WestEndben lezuhant kisfiú ügyében

Gyanúsított egyelőre nincs, a nyomozók a kamerafelvételek és szemtanúk elmondása alapján próbálják összeállítani a történteket.

Mint arról a Bors elsőként beszámolt, egy hároméves kisfiú zuhant le a WestEnd City Center első emeleti mozgólépcsőjéről. A gyerek több métert zuhant a földszinti kőpadlóra, súlyos koponyasérüléssel került kórházba, szerencsére nincs életveszélyben.

A kicsi a szüleivel és a testvérével sétált az emeleti folyosón, amikor – szemtanúk szerint – belekapaszkodott a mozgólépcső gumiszalagjába, az pedig átrántotta őt a korlát felett. Úgy tudni, a bevásárlóközpont saját vizsgálatot indított, de a rendőrség is bekapcsolódott az ügybe.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vizsgálódnak, de gyanúsított még nincs. A VI. kerületi nyomozók a kamerafelvételek és a szemtanúk elmondása alapján rekonstruálják az esetet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik