Közélet

Rendőr is eltűnt a Hajógyárin

rendorseg(210x140)(14).jpg (rendőrség)
rendorseg(210x140)(14).jpg (rendőrség)

A Blikk nem zárja ki, hogy újabb ügyben indul nyomozás.

Az 1995-ben holtan talált Szabó János egyik kollégájának, Horváth Istvánnak is ott veszett nyoma egy évvel később – írja a lap. Az első kerületi körzeti megbízottat utoljára a szigeten látták, de kollégái sem értették, hogyan került szolgálati helyéről a harmadik kerületbe.

A Blikk a másfél évtizeddel ezelőtti keresésben részt vevő egyik rendőrtől megtudta: több furcsa körülményre is bukkantak a nyomozásnál, amelyet újraindíthatnak. A férfi holtteste, holmija, fegyvere nem került elő. Volt tanú, aki szerint magánakciója vitte a szigetre, valaki megfigyeléssel bízhatta meg, mert a férfi dolgozott egy biztonsági cégnek. Később ez a nyom kihűlt, de kollégái szerint valószínűleg emiatt halt meg. Családja feltételezése szerint megölhették, holttestét pedig eltüntették.

A nyomozók a Hajógyári-szigeten diszkókat üzemeltető V. Lászlóval összefüggésben indult rendőri korrupciós botrány kapcsán minden gyanús, a szigeten eredménytelenül lezárt nyomozást átvizsgálnak. Mint korábban megírtuk, emberölés gyanújával a minap őrizetbe vették az egyik szórakozóhely biztonsági őreit. A rendőrség szerint ők dobták a Dunába azt a fiút, akit tavaly decemberben találtak meg a Hajógyári-szigetnél. A két férfi tagadta ezt, de a rendőrségnek személyi és tárgyi bizonyítékok is a rendelkezésére állnak. 92 tanút hallgattak ki, kilenc szakértőt vontak be az eljárásba. A rendőrség már akkor jelezte, hogy ezzel az elfogással még csak “az első dominó dőlt el”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik