Közélet

Bándy-ügy: poligráfos vizsgálat és újabb gyanúsítás várható

Bándy Kata (bándy kata, )
Bándy Kata (bándy kata, )

Lapinformációk szerint a rendőrség további gyanúsítottat keres a pécsi rendőrségi pszichológus megölése ügyében. Az országos és megyei napilapok arról írnak, hogy csütörtökön hazugságvizsgálatnak vetik alá a vasárnap elfogott P. Lászlót.

 

A bama.hu szerint az a tény, hogy az egymillió forintos nyomravezetői díjról szóló felhívást máig nem vonták vissza, arra utalhat, hogy további gyanúsítottat keresnek. A lap azt írja, a rendőrség már korábban azonosította a keresett személyt, aki a feltételezések szerint P. László unokatestvére vagy testvére lehet.

A Magtár utcai ház egyik régi lakója szerint P. László egyik rokonával érkezett néhány hete Pécsre, akivel többször is együtt mutatkozott. A férfi – aki mások szerint csak egy barát volt – ugyanott lakott, múlt hét közepe óta viszont senki sem látta, azóta nem járt az épületben. A rendőrök folyamatosan ellenőrzik azokat a helyeket, ahol számítanak a felbukkanására, így többek közt szemmel tartják a rokonságát, a baráti, ismeretségi körét, és figyelik a pályaudvarokat, a határátkelő-helyeket is.

Az Új Dunántúli Naplónak nyilatkozott Angyal Miklós rendőr alezredes, a DNS-mintát megtaláló igazságügyi szakértő is. Arra a kérdésre, hogy egy vagy több ember követte-e el a bűncselekményt, konkrétan nem válaszolt. Azt mondta, meggyőződése, hogy nagyon rövid időn belül eredményesen lezárhatják a nyomozást.

A pecsma.hu szerint gyerekek találták meg Bándy Kata holttestét. A portál munkatársának az egyik gyerek szülője beszélt erről. Azt mondta, hogy három kicsi játszott a közeli játszótéren, amikor bújócskázás közben egyikük észrevette a testet, majd hazaszaladt, hogy elmesélje anyjának, amit látott. Eközben a gyerek elmondása szerint egy fekete autó állt meg mellette, és abból kiszólt neki valaki – a nő szerint P. László –, hogy ha elmondja, amit látott, megölik a családját. A gyerek ennek ellenére szólt az anyjának. Arccal a föld felé találtak rá a holttestre, a lányon a ruhája és a szandálja is rajta volt – nyilatkozta. A pécsi drogambulancia addiktológusa, Szemelyácz János a hírportál munkatársának azt mondta, a kábítószer, amelyet fogyasztott, fokozhatta P. László agresszivitását és szexuális vágyát is. A szakember szerint cigarettába keverhető partidrogot használhatott. A doktor szerint azonban ez a tény nem enyhíti P. László büntetőjogi felelősségét. Korábban Sólymos Sára, P. László ügyvédje nyilatkozott úgy, hogy védence a gyilkosság éjszakáján két liter bort vásárolt, azt iszogatta, és cigarettát szívott, amelybe porszerű szintetikus kábítószert kevert.

Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője nem reagált a sajtóinformációkra. Annyit mondott, hogy továbbra is nagy erőkkel folyik a nyomozás Bándy Kata meggyilkolásával kapcsolatban. Részletekről azonban nem beszélt.

Szerdán „Megemlékezés és virrasztás Bándy Kata emlékére” címen hoztak létre egy csoportot a Facebook közösségi portálon. Az oldalon arra kérik az embereket, hogy július 21-én, szombat este hét óra és éjfél között együtt emlékezzenek Bándy Katára a budapesti Szent István téren. A temetés hétfőn, Szekszárdon lesz.

Az Országos Rendőr-főkapitányság szerdai közleménye szerint Pintér Sándor belügyminiszter a Közszolgálat Halottjának nyilvánította Bándy Katát. A temetés Szekszárdon, az Alsóvárosi temetőben lesz. Kiemelték: „a család kifejezett kérése, hogy a média képviselői mellőzzék részvételüket a szertartáson, szíveskedjenek tiszteletben tartani a hozzátartozók kegyeleti jogait”.

A 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án, vasárnap hajnalban egyedül, gyalog indult el egy sörözőtől, de nem ért haza. A holttestét július 11-én délután találta meg egy férfi a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő reggel közölte, hogy őrizetbe vettek egy 26 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a gyilkossággal, be is vallotta, hogy ő követte el a bűncselekményt. A Pécsi Városi Bíróság szerdai tájékoztatása szerint aljas indokból elkövetett emberölés miatt elrendelték P. László előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik