Közélet

Napokon belül elfoghatják Bándy Kata gyilkosát

Bándy Kata (bándy kata, )
Bándy Kata (bándy kata, )

A belügyminiszter közlése szerint a rendőrök nyomon vannak Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának ügyével kapcsolatban; a Hír TV-nek vasárnap nyilatkozó Pintér Sándor azt mondta: meggyőződése szerint néhány napon belül elfogják a tettest.

„A nyomozás vezetői jelentették a számomra, hogy olyan információk birtokába jutottak, amelyek remélhetőleg elvezetnek a tetteshez. Meggyőződésem, hogy néhány napon belül elfogjuk az elkövetőt vagy elkövetőket” – idézte a belügyminiszter által a Hír TV-nek mondottakat a Magyar Nemzet internetes oldala.

Az mno.hu portálon közölt anyag szerint fokozott közúti ellenőrzéseket tartanak a rendőrök Pécsett a héten meggyilkolt rendőrségi pszichológus gyilkosa után kutatva, szombat este még a taxisokat is kipakoltatták. A rendőrségen hírzárlatot rendeltek el, így nem adnak semmilyen felvilágosítást a nyomozás állásáról.

A Hír TV beszámolója szerint a rendőrök több órán át hallgatták ki azt a férfit, akinek információi lehetnek a pszichológusnő gyilkosáról. A férfi szombaton Pécsett kereste meg a Hír TV stábját, elmondása szerint egy ismerősére ráillenek azok a személyiségjegyek, amelyeket a rendőrség megadott a tettesről. A Hír TV riportere értesítette a rendőrséget, ők a helyszínre érkeztek, és kihallgatásra vitték a férfit.

A bama.hu korábban úgy értesült, hogy a boncolás megállapításai, illetve a holttest megtalálásának helyszínén rögzített nyomok értékes információkat szolgáltattak a rendőröknek. A tettes kézre kerítését segíti az anyagmaradványokból nyert DNS-minta, amelynek alapján elfogását követően egyértelműen azonosítható lesz a gyilkos. A lap felveti, hogy a minta valószínűleg nem egyezett a rendőrség adatbázisában szereplők egyikével sem, ugyanis ebben az esetben már kézre keríthették volna az elkövetőt.

Hatala József országos rendőrfőkapitány szerdán egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki segít elfogni a pécsi rendőrségi pszichológus gyilkosát. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság aznap este a rendőrség internetes oldalán azt közölte: a nyomravezetőnek vállalnia kell, hogy tanúként részt vesz az eljárásban, a védelméhez szükséges intézkedéseket a hatóság megteszi.

A múlt vasárnap hajnal óta eltűntként keresett Bándy Kata holttestére egy férfi bukkant rá szerda délután Pécsen, a Délibáb utcában, egy bokros területen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik