Közélet

Három személyiség lakozik a fóti gyilkosban

kes(210x140)(2).jpg (kés, )
kes(210x140)(2).jpg (kés, )

A vérfagyasztó gyilkosságokat ugyanaz az ember vitte véghez, P. Tibort azonban minden bizonnyal beteg személyisége irányította – írja a Blikk.

A fóti kettős gyilkossággal vádolt férfit hónapokig vizsgálták elmeorvos szakértők, hogy választ kapjanak arra, vajon mi vezette a férfit, amikor halálra verte élettársát és annak édesanyját, az élettársával közös gyermeküket, az akkor három hónapos Lillát viszont nem bántotta. Mint kiderült, P. Tiborban legalább három személyiség lakozik.

Az elmeállapotával kapcsolatban több orvosi szakvélemény készült. Az egyik szerint disszociális személyiségzavarban szenved, amelynek jellemzője, hogy az elkövető nem szeret, és nincs lelkiismeret-furdalása. A másik vélemény szerint Tibornál úgynevezett szenzitív paranoid személyiségzavar állapítható meg.

Az első kihallgatásán a gyanúsított azt mondta, egy hang utasította arra, hogy végezzen a nőkkel. Tibort a gyermek sírása zökkentette ki önkívületi állapotából, ezért a kislányt visszatette a kiságyba – akkor már tisztán látott.

A bulvárlap úgy értesült, a két nő életét kioltó férfinál a gyógyszeres kezelések hatására megszűntek a hanghallásos hallucinációk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik