Közélet

Zebrán gázoltak halálra egy idős nőt

Zebra (zebra, gyalogátkelő, )
Zebra (zebra, gyalogátkelő, )

A nyolcvan éves nőt Pásztón ütötte el egy 35 éves helybeli nő. Az áldozat a kórházba szállítás után vesztette életét.

Kijelölt gyalogátkelőhelyen ütöttek el egy 80 éves nőt pénteken Pásztón; az asszony a kórházba szállítás után meghalt – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Dankóné Nagy Éva elmondta: a járdáról lépett az úttestre a gyalogos, amikor autójával elütötte egy 35 éves helybeli nő, aki Tar felől Szurdokpüspöki felé haladt.

A baleset a Fő úton, egy enyhén balra ívelő útszakaszon történt – tette hozzá.

Az elgázolt nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően meghalt – mondta a szóvivő.

Dankóné Nagy Éva elmondta: a baleset körülményeit a salgótarjáni közlekedésrendészeti alosztály vizsgálja, a rendőrség kéri szemtanúk, illetve mindazok jelentkezését, akik érdemleges információval tudnak szolgálni a balesettel kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik