Közélet

Víz nélkül maradtak a vesztegelő kamionosok az 55-ösön

kánikula (kánikula)
kánikula (kánikula)

A kamion körülbelül két kilométeren torlódtak fel egy korábbi baleset miatt. Akinél nem volt egy strapabíró hűtőtáska tele vízzel, nehezen viselte a tikkasztó hőséget.

Ahogy arról beszámoltunk, dél körül csúnya baleset történt az 55-ös főúton, Domaszék közelében. Egy kisbusz és két kamion ütközött, miután előbbi jármű sofőrje nem vette észre egy előzési manőver után, hogy áll a sor az úton. Fékezett, majd átsodródott a szemközti sávba, ahol nekiütközött egy kamionnak. A nyerges vontató nemcsak, hogy lesodródott az útról, még fel is borult, zúzott kövekből álló rakománya pedig kiszóródott az útra.

A rendőrség már akkor figyelmeztetett: órákig útzárra kell számítani. A karambol miatt a Szeged felől Mórahalom felé tartó kamionosok egy része – akiket már nem volt lehetőség terelni – körülbelül délután 3 óráig a helyszínen vesztegeltek, a tűző napon, tették ezt víz vagy egyéb folyadék nélkül. És ha volt is náluk, az hamar elfogyott – jelentette a Hír24 tudósítója a helyszínről. Pedig a hőség számos veszélyt magában, főképp, ha nem tudjuk megfelelő folyadékkal ellátni a szervezetünket.

Az autósok szerencsésebbek voltak, ők vissza tudtak fordulni, ám ezekkel a nagy járművekkel ezt képtelenség volt megtenni.

Kerestük a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezetét, arra voltunk kíváncsiak, segítségül hívták-e őket. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy nem érkezett hozzájuk megkeresés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik