Közélet

Óvatosságra intenek a mentők a tomboló hőség miatt

hőség (hőség)
hőség (hőség)

A következő napokban is marad a kánikula, ez sokak szervezetét megviseli.

Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek vasárnap elmondta: a hőség elsősorban az időseket, a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőket, továbbá azokat veszélyezteti, akiknek valamilyen krónikus alapbetegségük van. Számukra azt tanácsolják, ha tehetik a nagyobb megterhelést jelentő tennivalóikat – köztük a nagy bevásárlást – inkább a hét második felére időzítsék, mert a meteorológiai előrejelzések szerint csütörtöktől már enyhülhet az idő.

A szóvivő kiemelte: a nagy meleg elleni védekezésben az egyik legfontosabb a megfelelő folyadékpótlás, de nem cukros üdítőitalt, hanem ásványvizet, vagy teát kell inni. A hőség idején könnyű szellős ruházat ajánlott, de az is fontos, hogy az ember fejét se érje direkt napsütés, egyrészt az erős UV-B sugárzás, másrészt a napszúrás veszélye miatt. Utóbbi ellen akár egy bevizezett sapka is jó megoldás lehet. Aki napra merészkedik, annak célszerű magas faktorszámú bőrvédő készítményt használni.

Győrfi Pál felhívta a figyelmet arra, hogy autóban még néhány percre, lehúzott ablak mellett se hagyjanak őrizetlenül kisgyermeket, vagy állatot. A kisgyermekek teste könnyen lehűl, de könnyen fel is melegszik, így gyorsan súlyos hőkimerülés jelentkezhet náluk.

A nagy melegben az autóvezetők is nagyobb veszélynek vannak kitéve. Még klimatizált autókban is kisebb a koncentrációkészség, meghosszabbodik a reakcióidő, nagyobb a balesetveszély. Ezt bizonyítja a szombaton történt balesetek száma is.

A nyaralni indulóknak a vízpartok veszélyeire is felhívta a figyelmet Győrfi Pál. Elmondta, még a kerti medencéknél sem szabad egyedül hagyni kisgyermekeket. Szombaton például egy kerti medencébe esett kétéves kisfiúhoz riasztották őket, de szerencsére a kiérkező mentősöknek sikerült újraéleszteniük a gyermeket.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra kilenc megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki a hőség miatt. A napi középhőmérséklet vasárnap várhatóan tartósan 25 Celsius-fok felett alakul Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád, Békés és Pest megyében, valamint Budapesten is. Ezzel együtt az UV-B sugárzás szintje átlagosan is nagyon erős lesz, de a legerősebb napsütésben még az extrém erős szintet is elérheti.

Hétfőre már az ország teljes területére kiadták a másodfokú figyelmeztetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik