A 76 éves embert egy 61 éves férfi és fia hurcolta magával hétfőn, mert azt állították, hogy korábban a tanyájukról ellopott egy utánfutót. A gyanúsítottakat elfogták, őrizetbe vették, emberrablás miatt indult eljárás ellenük.
A képre kattintva galéria nyílik! – Forrás: police.hu
Szerdán délelőtt hívta egy férfi a rendőrséget, hogy a város határában, az út szélén fekve egy idős férfit talált, lábai össze vannak láncolva. A felgyői férfi elmesélte, hogy ismerősei még hétfő délután rángatták le a biciklijéről, szemen fújták spray-vel, majd bevonszolták egy szomszédos tanya óljába. Megverték és láncon tartották. Elvették tőle az értékeit, majd azt mondták neki, hogy csak akkor engedik szabadon, ha beismeri, hogy köze van két utánfutó eltűnéséhez.
Az idős férfi szerdán délelőtt tudott megszökni, ekkor találtak rá az út mellett. Az őrizetbe vett gyanúsítottak beismerték tettüket. A bíróság három napon belül dönt, hogy előzetes letartóztatásba helyezi-e őket.
Mint arról korábban a Hír24 beszámolt, Zalaegerszegen három támadó egy a harmincas éveiben járó férfit rángatott ki a lakásából, majd egy autóba tuszkolta. A város határában tették ki az autóból, majd újból megverték, és sorsára hagyták. A rendőrséget az elrabolt férfi öccse riasztotta.