Közélet

Élete végéig börtönben marad a battonyai rém

birosag(210x140)(4).jpg (bíróság, )
birosag(210x140)(4).jpg (bíróság, )

Korábban egy gyilkosságért és erőszakos közösülésért 15 évet kapott. Tíz év után szabadult, nem sokkal később megfojtott egy nőt, és megpróbált megerőszakolni egy lányt.

Tóth István az emberölés és erőszakos közösülés miatt korábban kiszabott tizenöt évnyi fegyházbüntetésből tíz év letöltése után, 2006-ban szabadult feltételesen. 2010-ben, néhány hónappal azután, hogy próbaideje lejárt, közösülés közben megfojtott egy nőt, aki alkalmanként háromezer forintért látogatta őt. A holttestet két zsákba tette, majd elásta, a maradványokat 2011 márciusában találták meg a nyomozók.

A gyilkosság után egy hónappal, 2010. augusztus 25-én délelőtt, munkahelyén, a Battonya határában lévő pulykatelep bejáratánál állva észrevett egy 17 éves lányt, aki gyalog tartott barátnőjéhez.

Áldozatát azzal csalta a telepre, hogy édesapjának pulykát küld, végül a lány mégsem akarta az állatokat elfogadni. Amikor megpróbált elmenni, a férfi megragadta a lány karját, majd „Kurva kell nekem!” felkiáltással egy ólba rángatta. Megpróbálta gúzsba kötni, de a terve meghiúsult, mert közben két férfi meghallotta a segélykiáltásokat. A battonyai rém ekkor megpróbálta eltussolni a történteket: a nőtől bocsánatot kért és megkérdezte, hogyan tudná ezt jóvátenni? A szemtanúkat arra kérte, ne szóljanak senkinek a látottakról.

A bíróság most úgy döntött, a férfi nem kaphat újabb esélyt. Élete végéig börtönben kell maradnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik