Közélet

Nyomoznak a megvert arab sakkozó ügyében

A férfit jelenleg is a Szegedi Tudományegyetem traumatológiai klinikáján ápolják.

Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI érdeklődésére elmondta: a Szegedi Nyomozó Ügyészség az ügyben bántalmazás hivatalos eljárásban bűntett gyanúja miatt indított nyomozást, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

A sérült férfi, Szaúd Mohamed Al-Marzúki sajűt elmondása szerint egy emirátusokból érkezett fiatal sakkozóval sétált vacsora után Újszegeden, a Szent-Györgyi Albert utcában, amikor egy kocsi meg akarta őket állítani. Elmenekültek, ám az autóval üldözőbe vették őket, és miután utolérték, a járművel utazó határrendészek bántalmazták.

A férfit a Szegedi Tudományegyetem traumatológiai klinikáján ápolják. Az MTI megkeresésére közölte, nem kíván nyilatkozni. A kórház sem ad felvilágosítást állapotáról.

Az esetről beszámoló The National című, Abu-Dzabiban szerkesztett lap közlése szerint Szaúd Mohamed Al-Marzúki a tizennyolc éves Szálim Abdur-Rahmánt  kísérte el Szegedre, ahol a fiatalember Lékó Péterrel készült az augusztusi athéni junior sakkvilágbajnokságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik