Közélet

Elkapták a szoborrongálókat

Elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik a gyanú szerint több fővárosi emlékművet is megrongáltak a minap.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlése szerint péntek délelőtt több állampolgári bejelentés is érkezett a rendőrségre fővárosi emlékművek megrongálásáról. Az akkor még ismeretlen tettesek különböző uszító, mocskolódó feliratokat festettek a Duna-parti mártíremlékműre, a szintén XIII. kerületi, Pozsonyi úti zsidóemlékműre és az V. kerületi, Szabadság téri szovjet emlékműre.

A rendelkezésre álló információk alapján a BRFK nyomozást indított közösség elleni izgatás bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A helyszíni szemle adatai és a széles körű adatgyűjtés során beszerzett információk elemzése után két férfit péntek késő este lakásukon elfogtak, majd előállítottak. A házkutatások során festékszóró palackot is lefoglaltak.

Gyanúsítotti kihallgatásuk után az előállított két férfi egyikét őrizetbe vették, társa szabadlábon védekezhet. Kihallgatásuk során mindketten tagadták a bűncselekmények elkövetését, vallomást nem tettek, a gyanúsítás ellen pedig panasszal éltek. A BRFK kezdeményezi az őrizetbe vett I. Béla előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik