Közélet

Rendőrautóba ült a zónataxis

rendőrség (rendőrség, rendőr)
rendőrség (rendőrség, rendőr)

A Népszabadság információit több forrás megerősítette.

A Zóna Taxi vezérigazgatójaként ismert vállalkozóval szinte egy időben vették őrizetbe a Budapest Airport volt jogi igazgatóját, Sz. Györgyöt és volt kollégáját, R. Krisztinát, valamint még egy embert – írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, a hatóságok a feljelentések és más információk alapján arra gyanakodnak, hogy a vállalkozó és a jogászok összejátszhattak. A jogászok állítólag kenőpénzért elismerték, hogy a Zóna Taxi nem tudta érvényesíteni a tenderen nyert exkluzív jogait, így a cégnek kevesebbet kellett fizetnie.

A Zóna Taxival 2010 tavaszán-nyarán bontotta fel a szerződést a Budapest Airport, arra hivatkozva, hogy a cég szerződést szeg és jelentős összeggel tartozik.

Tavaly februárban a Hír24 megírta, hogy a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói házkutatást tartottak Veres Istvánnál. A rendőrök olyan iratokat kerestek, amelyekből kiderül, hogy a reptéri taxiszolgáltatásra a Zónával korábban kötött szerződés okozott-e hátrányt a Budapest Airportnak (BA).

Veres István akkor elmondta, hogy a házában a rendőrök egy korábbi nyomozás alapján készült házkutatási paranccsal jelentek meg. A házkutatási parancson szereplő nevek Rényi Vámos Krisztinára és Sziebert Györgyre utalnak, akiket még 2009-ben gyanúsított meg a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság. Ők állítólag fiktív megbízásokat adtak ügyvédi irodáknak, a megbízási díj egy részét pedig visszakapták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik