Vasárnap délután egy 47 éves budapesti férfi Zsámbék felől Perbál irányába tartott, amikor Tökön, egy balra ívelő kanyarban lesodródott az útról és felborult. A motoros a helyszínen meghalt.
Néhány órával később Mogyoródon, a Szadai úton történt halálos baleset: egy idősebb váci autós úgy kanyarodott ki az útra, hogy nem adott elsőbbséget. A balesetben a motor utasa, egy 24 éves nő a helyszínen meghalt, a 25 éves sofőrt súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Feltehetően nem tartotta be a követési távolságot vasárnap az a motorkerékpáros, aki hátulról ment neki az előtte haladó személyautónak Leányfalun. A férfi súlyos sérülésekkel került kórházba. Ezeken kívül még két kisebb balesetnek voltak részesei motorosok.
A rendőrség tájékoztatása szerint a motorosok baleseti kockázata átlag feletti, hiszen nem védik azok a passzív biztonsági eszközök (karosszéria, biztonsági öv, légzsák), amelyek egy baleset esetén óvnák testüket. A tapasztalatok szerint ezeknek a baleseteknek a legfőbb oka továbbra is a gyorshajtás valamint az irányváltoztatás, a haladás és kanyarodás szabályainak be nem tartása.
Az egyes eseteket elemezve megállapítható, hogy az ütközés során megsérültek vagy elhunytak többsége a fiatalabb korosztályból került ki. A legtöbb baleset munkaszüneti napokon és hétvégén történik. Pest megyében 2011-ben 101 olyan baleset történt, amelyben motoros volt érintett, ebből 35 személy súlyos sérüléseket szenvedett, 22 esetben halállal végződött a tragédia.
Idén – még alig kezdődött el a motoros szezon – de már négyen haltak meg közlekedési balesetben.