Közélet

Milliós bírságra számíthatnak a lomos bérházak lakói

Az elmúlt hetekben több tűzeset is rávilágított arra, milyen fontos, hogy a lakóházak menekülési útvonalként is szolgáló folyosóit szabadon hagyják. Azok, akik nem tartják be az előírásokat, komoly büntetésre számíthatnak.

A Lánglovagok Egyesület a társasházak lakóinak biztonsága, a közös képviseletek munkájának megkönnyítése, egyben a bírságok elkerülése érdekében ingyenesen segítséget nyújt az Országos Tűzvédelmi Szabályzat értelmezésében, mindezt a legkülönfélébb gyakorlati példákon keresztül. A felmerülő kérdéseket a forum.langlovagok.hu címen az „Épületek tűzvédelme”, illetve a „Menekülési útvonalak” elnevezésű topikban lehet feltenni, ahol tűzmegelőzési szakemberektől kapnak rövid időn belül választ az érdeklődők.

Az előírásokat azért kell megmagyarázni, mert egyszerű civil emberként nem biztos, hogy világosak. A lényeg, hogy a tűzvédelmi bírságok összege 100 ezertől hárommillió forintig terjednek.

Mint ahogy arról a Hír24 beszámolt, legutóbb múlt csütörtök este csaptak fel a lángok Budapesten, a IV. kerületi Sárpatak utca egyik panelházában. A tűz a hetedik emeleten keletkezett, ahol a folyosón lévő lomok égtek. A lángok az ajtón keresztül bejutottak az egyik lakásba is, de másik kettőben is kárt tettek.

Később kiderült, hogy a tüzet egy idős férfi okozta, aki a folyosón rágyújtott, majd a csikket eldobta vagy rosszul oltotta el.

Varga Ferenc, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője a tűz másnapján azt mondta, a tűzeset rávilágított arra is, hogy a társasház folyosóján – mint sok más házban is – éghető anyagokat tárolnak. Ebben az esetben például 20 embert kellett az ablakokon át kimenekíteni. Azt ígérte, a katasztrófavédelem átfogó ellenőrzést végez a társasházak lépcsőházaiban.

 

Doboz címe: A jogszabályból
1. Tűzvédelmi előírás megszegése, ha az tüzet idézett elő 100 ezertől 1 millió forintig

2. Tűzvédelmi szabály megszegése, ha az tüzet idézett elő, és tűzoltóknak kell eloltani a lángokat 200 – 3 millió

3. Tűzvédelmi szabály megszegése, ha azzal közvetlen tűz vagy robbanásveszélyt idéztek elő
100 ezertől 1 millió forintig

4. Menekülésre számításba vett kijárat, vészkijárat leszűkítése, oly módon, hogy a kiürítéshez szükséges átbocsátóképesség nem biztosított: 30-45 ezer forint kijáratonként.

5. Tömegtartózkodásra szolgáló létesítmény esetén a menekülésre számításba vett kijárat, vészkijárat leszűkítése oly módon, hogy a kiürítéshez szükséges átbocsátóképesség nem biztosított: 60-90 ezer forint/kijárat.

6. Menekülésre számításba vett kijárat, vészkijárat lezárása, leszűkítése oly módon, hogy a menekülő számára az nem szüntethető meg azonnal: 200-300 ezer ajtónként.

7. Tömegtartózkodásra szolgáló létesítmény esetén a menekülésre számításba vett kijárat, vészkijárat lezárása, leszűkítése oly módon, hogy a menekülő számára az nem szüntethető meg azonnal: 300-400 ezer forint/kijárat.

8. Épületek menekülési útvonalain és azokkal egy légteret alkotó helyiségrészben szabálytalan tárolás, a rendeltetéssel nem összefüggő elektromos berendezés felügyelet nélküli üzemeltetése, továbbá a menekülési útvonalnak a kiürítéshez szükséges átbocsátóképesség mértékén túli leszűkítése: 60-500 ezer forint kijáratonként.

9. Az épületek menekülési útvonalain éghető anyagú installációk, dekorációk, szőnyegek, falikárpitok, továbbá egyéb éghető anyagoknak az elhelyezéssel érintett fal- vagy a padló felületének 15%-ánál nagyobb mértékű részét borító elhelyezése: 60-500 ezer forint.

10. A kiürítési számítással igazolt/igazolható létszám túllépése esetén 100-3 millió forint közötti bírságra lehet számítani.

11. Jogszabály, vagy hatóság által előírt, a tűz- vagy füstszakasz határon beépített tűz- vagy füstgátló műszaki megoldás megszüntetése, eltávolítása, működésének akadályoztatása esetén 60-200 ezer forint közötti összeg lehet a büntetés.

12. Ha a létesítési eljárás során jóváhagyott tűzoltási felvonulási út, terület maradéktalanul nem biztosított, akár 50-1 millió forintra is büntethetnek a katasztrófavédők.

 

A fenti megfogalmazásokból talán mindenki megérti, miért van szükség arra, hogy az egyes jogszabályokat hozzáértők “magyarra fordítsák”, megmagyarázzák.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik