Közélet

Hírszerző: Vitézy már jobban bírja a negyven fokot

A Hírszerzőn ma megjelent Ceglédi Zoltán alább olvasható írása, melyben Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatójának kijelentéseit és az utasokhoz való hozzállását hasonlítja össze a néhány évvel ezelőtt, még a VEKE szóvivőjeként tett kijelentéseivel. Azért gondolom, hogy ennek a cikknek a blogon is helye van, mert bár nem szeretném bántani a Dávidot, de mi is felfedeztünk némi változást az elmúlt évekhez képest.

Mindemellett köszönettel tartozunk a BKK-nak, amiért a “Mercedes ügyet” egy fél nap alatt megoldották. Nagyon bízom benne, hogy a szerdán tapasztalt hozzáálláson változtat, és a későbbiekben is segít az utasok által felvetett problémák megoldásában.

Van egy, a városi és elővárosi közlekedést jól ismerő fiatalember, aki már öt éve is jogos filippikákkal sorozta a budapesti tömegközlekedés fejeseit, hogy mégis, hogyan képzelik, hogy a harmincfokos kánikulában légkondi nélküli járatokat állítottak be: a frissen beszerzett Combinokban ájuldoznak az utasok. Aztán van egy szépen felöltözött, nyakkendős fiatalember, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, aki csitítgatja a népet, hogy bár igaz, hogy a most beállított 25 Mercedes Citaro autóbuszból csak 10 járművön működött a klíma megfelelően, de az hazugság, hogy ájuldoztak volna az utasok, és különben is, osztottak nekik vizet, és megszerelik a klímát.

Az a ciki, hogy a két fiatalember igazából egy: Vitézy Dávidnak hívják.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület alapítója, vezetője 2007 júliusában a szervezet “Félmegoldások és félrebeszélés a Combinók hűtése kapcsán” című közleményében jogosan rótta fel a BKV-nak azt a böszmeséget, hogy előbb légkondi nélkül vette meg a villamosokat, majd csak egyet akart középre beszerelni, miközben a kezdetektől egyértelmű volt, hogy “a hűvös valóság azonban tűzforró villamosokat és ájuldozó utasokat vetít előre a következő évekre is, ha minden így megy tovább.”

A VEKE hatékony fellépésének (is) köszönhetően ma már a Combino a leginkább európai arcot mutató fővárosi tömegközlekedési eszközünk, a legforgalmasabb vonalon biztosít légkondicionált utazási lehetőséget. Más lett a “hűvös valóság”, és azóta más lett a főváros vezetése is. Sajnos Tarlós István főpolgármesteri sikereit most nincs mód hosszasan méltatni, hat cikk is kevés lenne sorra venni, hogyan érte el, hogy napról-napra jobb dolog Budapesten élni.

De ami most fontos, hogy immár Vitézy Dávid sem internetes fórumokon harcol az utazókért. Vezérigazgató lett belőle, és a jelek szerint a stallum őt is megengedőbbé tette. Volt már botrány milliós prémiumokból, 1,6 milliós fizetésből, luxusautó-bérlésből, évi nettó százmillió forintért bérelt belvárosi székházból, de a vastagodó bőr jobban szigetel, Vitézy Dávid hőháztartásra is megváltozott. Immár nem felháborodás, hanem csitító nyugalom önti el a negyvenfokos buszok hírére. Szépen, fű alatt forgalomba állítottak 25 olyan használtan vett buszt, amelynek az ablakai nyithatatlanok, és legalább hatvan százalékukban a klíma se működött. A kommunista beütéssel nehezen vádolható (annak idején a Combino-klímával is ugyanilyen szigorú) BKV-figyelő blog számolt be elsőként arról, hogy a rekordmelegben elviselhetetlen a járművekben a forróság, az utasok rosszul vannak, ájuldoznak. Sőt, az immár vitézytlen VEKE is felemelte a hangját.

A Hírszerző cikkének folytatását ide kattintva olvashatod el. Az állításokra Vitézy Dávid a Facebookon reagált. Az ő álláspontját ide kattintva olvashatod.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik