Közélet

Rálőtt egy utas a 276E busz vezetőjére

Első információink szerint gázpisztolyt fogott a garázsba közlekedő 276E autóbusz vezetőjére egy utas szerda délelőtt a cinkotai buszgarázs előtt. A fegyver azután került elő, hogy a járművezető bemondta, hogy a végállomás következik.

A Facebook oldalunkon mások által közzétett, meg nem erősített információk szerint, az utas a gázpisztolyt a jegykiadó-nyíláson keresztül fogta rá a buszvezetőre, mások úgy tudják, hogy a busz mellett állva, a busz ajtajában lőtt a férfi. Az illetőt a garázs portájánál lévő biztonsági őröknek sikerült leteperniük, akik rendőri erősítést hívtak, -írta Facebook lapunkon Albert Tibor, egykori cinkotás sofőr. Úgy tudjuk, hogy a buszvezető üzemi baleset miatt jelenleg táppénzen van.

Az esettel kapcsolatban az MTI megkereste a BKV fődiszpécserét. Mezei László szerint az utas egyelőre ismeretlen okból fogta rá a gázpisztolyt a sofőrre. Az eset a garázsba tartó buszon történt, amikor már nem voltak mások a járművön. A buszsofőrre két méterről lőttek rá, de nem sérült meg. A támadót a rendőrség előállította.

A BRFK az [origo] kérdésére azt közölte, hogy az eset valóban délelőtt történt, miután a vezető és egy utas szóváltásba keveredett. Ezután az utas egy gázriasztó-fegyverrel egy lövést adott le, de személyi sérülés nem történt. A XVII. kerületi járőrök a helyszínen elfogták a támadót, és előállították, majd “felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja” miatt indítottak ellene eljárást.

Alig két hete az Astoria metróállomás személyzetére támadt rá egy bedrogozott férfi. Három embert megsebesített, megrongálta a jegyautomatát, betörte több kirakat és a jegypénztár ablakát, majd több lyukasztót is kitépett a helyéről. Az ott történtekről itt olvashatsz bővebben.

Kövess minket a Facebookon!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik