Közélet

Barátságosabb szabályok a fegyverforgatóknak

Váloznak a fegyvertartás szabályai május 1-től. Az új szabályozás elsősorban a sportlövészeknek és a vadászoknak kedvez.

Az Országgyűlés március elején 278 igen szavazattal, 19 nem és 30 tartózkodás fogadta a lőszerekről és a lőfegyverekről szóló törvény módosítását, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Pintér Sándor belügyminiszter közösen kezdeményezett. Az új szabályok jövő hét keddtől lépnek életbe. Az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Osztályának vezetője szerdán azt mondta, a változások – a könnyítések mellett – szigorításokat is tartalmaznak.

A módosítás például lehetővé teszi a házilagos lőszerszerelést illetve újratöltést. Ezt azonban csak a kereskedelemben kapható hivatalos eszközökkel lehet majd végezni és csak saját szükségletre. Azok élhetnek majd a lehetőséggel, akik eredményesen elvégezték az ehhez szükséges tanfolyamot. Az így megszerzett okmány visszavonásig érvényes. Az engedélyt kérelmező lakóhelye – szervezet esetén a tevékenység helye – szerint illetékes rendőrkapitányság adhatja ki. A rendőrség ugyanakkor figyelmeztet, az úgynevezett peremgyújtású lőszerek házilagos készítése, a házilagosan gyártott lőszerek forgalmazása, vagy akár csak szívességből történő átadása tilos. Emellett óvatosságra is intenek, hiszen tűzveszélyes tevékenységről van szó, vagyis a nyílt láng használata, a dohányzás nem megengedett – hangzott el az Országos Rendőr-főkapitányság szerdai sajtótájékoztatóján.

Az ORFK Rendészeti Osztály vezetője elmondta, változik azoknak a bűncselekmények és szabálysértések köre is, amelyek esetén a fegyvertartási engedélyt bevonhatják. Ugyan csak kis mértékben, de az új szabályok kedveznek az érintett fegyverforgatóknak, hiszen leszállítják az elítéléshez, illetve a szabálysértési hatóság döntéséhez kapcsolódó kizárások időtartamát. Például a kérelmezőt szándékos bűncselekmény miatt kiszabott közérdekű munka vagy pénzbüntetés esetén eddig a mentesítés beálltától számított öt évre zárták ki az engedélyezésből. A módosítások fényében azonban a mentesítés beálltáig áll fenn a korlátozás. A meghatározott elkövetések esetén a kizárás két év hat hónapra csökken.

Povázsai Sándor kitért arra is, hogy megszűnik a megszerzési engedély jogintézménye. A hatóság az első fegyver megszerzéséhez határozatban ad engedélyt, amely 90 napig érvényes. Az érintettnek az így vásárolt eszközt nyolc napja van bemutatni. Ha később újabb – azonos tartási célú – fegyvert vásárolna az illető, azt már külön eljárás nélkül is megveheti, ám a szerzeményt szintén be kell mutatnia a fent említett időn belül.

A sportlövészeknek illetve a vadászoknak igencsak nagy könnyítést hozott az új szabályozás. Ezeknek a fegyvereknek a tartására ugyanis eddig öt évre állították ki az engedélyt. Május 1-től viszont a hatósági igazolvány visszavonásig érvényben marad. Korábban azt is szabályozták, egy ember összesen hány sport célú fegyvert tarthat. A változások szerint most a mennyiségi korlátozás megszűnik.

Változnak egyebek mellett a sport és vadászlőfegyverek szállításával kapcsolatos szabályok is. A rendőrség szerint eddig a folyamatos felügyelet volt az elvárás, ám ezt jövő héttől a kellő gondosság váltja fel. Ezt azt jelenti, hogy szállítás közben mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy illetéktelen ne férhessen hozzá se a fegyverhez, se pedig a lőszerekhez. Társas vadászatoknál lehetőség nyílik arra, hogy fegyvert töltve, szétszerelés nélkül is szállítsák, de csak a vadászterületen belül, egyéb feltételek mellett.

A lőfegyverek tárolására vonatkozó szabályok is módosultak. Eddig a fegyvertartó, amint hazaért, a veszélyes eszközt gondosan el kellett zárnia. Május elsejétől ezt nem kell azonnal megtennie, amíg a fegyver a felügyelete alatt, a közelében van, addig akár töltött állapotban is elől hagyhatja azt. Szigorítás ugyanakkor, hogy amennyiben az érintett elveszti a fegyvert vagy a tárolását jogosító engedélyt, azt azonnal jelentenie kell a rendőrségen. Erre korábban öt napig volt lehetőség.

Az osztályvezető említést tett a filmgyártási célú lőfegyvereket érintő változásokról is. Eszerint filmgyártás céljából az „A” kategóriába tartozó lőfegyverek használata is engedélyezhető bizonyos előírások mellett. Engedélyt csak olyan gazdálkodó szervezet kaphat, amely legalább tíz éve lát el filmes fegyver-technikai és pirotechnikai szolgáltatásokat, emellett a lőfegyver, színházi fegyver gyártására, javítására, gyártására felkért tagja pedig legalább öt éves tapasztalattal rendelkezik. Fontos szabály ugyanakkor, a filmgyártási célú fegyvereket kizárólag vaktölténnyel lehet használni. Ezeken az előírásokon egyébként azért lazítottak, mert a filmgyártás jelentős bevétel jelent az ország számára.

Mindemellett viszont engedélykötelessé válik a muzeális fegyverek gyártása, javítása valamint forgalmazása, és rendőrségi engedély kell a színházi fegyverek behozatalához, kiviteléhez és átszállításához is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik