Közélet

Liftaknába zuhant egy idős férfi

A férfi súlyos sérüléseket szenvedett, a rendőrség keresi a felelőst.

A baleset Debrecenben, egy tízemeletes házban történt még hétfőn. A 84 éves férfi körülbelül két métert zuhant. A rendőrség tájékoztatása szerint valaki egy speciális kulcs segítségével nyitotta ki a liftajtót, annak ellenére, hogy az nem volt az adott emeleten. Az épület lakóit már korábban figyelmeztették a veszélyről, minden emeleten figyelmeztető plakátot helyeztek el.

Az ügyben egyelőre ismeretlen elkövető ellen folyik a nyomozás súlyos testi sértés miatt. A felelős akár három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szerint akár tragédia is történhetett volna, ha pár emelettel feljebb nyitja ki valaki a liftajtót, és ott próbál meg beszállni valaki. Ez akár nyolc évébe is kerülhetett volna a tettesnek.

A rendőrség kéri, aki az ügyben bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Debreceni Rendőrkapitányságon személyesen, vagy hívja a 107-es, 112-es segélyhívók valamelyikét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik