Közélet

Kulcs: az édesanya továbbra is életveszélyben

Az asszonyt továbbra is intenzív osztályon ápolják, ám a két súlyos sérült állapota tovább javult.

Farkas Anikó, a Honvédelmi Minisztérium sajtófőnöke az MTI érdeklődésére vasárnap azt mondta, hogy nem történt érdemi változás. A 63 éves asszony állapota a műtétek után stabilizálódott, de továbbra is életveszélyes állapotban van, intenzív ellátásra szorul.

Mészáros Lajos, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház főigazgató-főorvosa ugyanakkor azt közölte, hogy szombathoz képest tovább javult az intézményükben kezelt sérült állapota. A gyanúsított nővérén az életmentő műtétek elvégzése után semmilyen szövődmény nem lépett fel. A 36 éves nő számos súlyos, mély – inakat és izmokat érintő – vágott és szúrt sebbel került a traumatológiára. Lábán, hónalján, fején is voltak sérülések, emellett nyílt törést szenvedett. A főigazgató hozzátette,  további helyreállító műtétekre is szükség lesz még.

A sérült nő barátját a székesfehérvári Szent György Kórházban kezelik. Ő szintén jobb állapotban van, lábadozik. Neki „csak” vágott sérülései voltak, az ujjpercein lévő nyílt törések is vágásból eredtek – mondta Rajháthy Kornél szakorvos.

Ezen a napon egyébként a Székesfehérvári Törvényszék elrendelte a gyilkos előzetes letartóztatását. A fiatalt négy emberöléssel, valamint három emberölés kísérletével gyanúsítják a fejér megyei nyomozók.

A férfit kirendelt ügyvéd fogja védeni. A jogi képviselő szerint védence teljesen normális embernek tűnik. “Beszélgetésünk során normális személyiségű embernek tűnt, a szó hétköznapi értelmében. Olyan embernek ismertem meg, akivel bármilyen témáról akár órákig lehetne beszélgetni. És közben az ember soha nem jönne rá, mit követett el valójában. Egyszóval, nem mennék át az utca túloldalára, ha jönne velem szemben” –Hortobágyi Tibor vasárnap az MTI-nek a gyanúsítottról.

Az ügyvéd szerint a fiatal tettéért 10-20 évet, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphat. Azt azonban megjegyezte, elmeorvosi vizsgálatra biztosan szükség lesz, hogy tisztázódjon, a cselekmények elkövetésekor beszámítható volt-e. “Amennyiben nem volt beszámítható, akkor kóros elmeállapota miatt nem lehet majd büntetni, és kényszergyógykezelést kell elrendelni” – tette hozzá.

Az ügyvéd az okokról kifejtette, azokat nehéz lesz megállapítani. Védence gyermekkori tragédiára nem emlékszik, amely esetleg ilyen cselekedeteket váltott volna ki belőle. A férfi úgy tájékoztatta őt, hogy soha életében semmilyen gyógyszert, sőt C-vitamint sem szedett. Kábítószereket soha nem próbált ki, “távoli viszonyban volt az alkohollal is”. Hortobágyi Tibor arról nem tudott nyilatkozni, hogy a házkutatás alkalmával találtak-e bármiféle tudatmódosító szert a családi házban.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik