Közélet

Kitervelte családja megölését a kulcsi gyilkos

A férfi a rendőröknek azt mondta, pár hónapja gyilkos ösztön ébredt benne. Kiderült az is, hogy a támadások nem egy időben történtek.

Mint ismert, a 23 éves gyilkost terrorelhárítók fogták el pénteken, a Fejér megyei Kulcson. A fiatal hidegvérrel, brutális módon ölt. A támadást négyen nem élték túl: az édesapja, a nagyszülei és a bátyja a helyszínen meghaltak. Édesanyját és lánytestvérét sem kímélte, ők életveszélyes sérülésekkel kerültek kórházba. A támadó megsebesítette nővére barátját is, aki azért ment a házhoz, hogy szerettei segítségére siessen.

A rendőrség szombaton, közleményben számolt be részletesen a tragédiáról. Kiderült, az áldozatok nem egy időben haltak meg. A legfrissebb adatok szerint az első támadás még szerdán történt, a fiatal 34 éves bátyját támadta meg. Testvérével egy korábban vásárolt nyílpuskát akartak kipróbálni a ház közelében lévő egyik félkész házikóban, amikor egy késsel hátulról megszúrta fivérét. A férfi megpróbálta védeni magát, dulakodni kezdtek, de öccse végül több döféssel megölte. A családban senki sem tudta, mi történt. A gyilkos miután meggyőződött arról, hogy bátyja meghalt, átöltözött és megmosakodott.

A nagyszüleire másnap, azaz csütörtökön rontott rá. A 87 éves nagypapát este behívta a könyvtárszobába, majd először puszta kézzel, később egy rugós késsel rontott rá. Miután meghalt, a 83 éves nagymamát szúrta meg többször egy disznóölő késsel, a hálószobájában.

A többi családtaggal pénteken akart leszámolni, azt akarta, hogy áramütést szenvedjenek. Be is vezette az emeletre vezető ajtó kilincsébe az áramot, de a terve nem vált be. Ezután bement 36 éves nővére szobájába, és egy késsel esett neki. Megölni azonban nem tudta, mivel kiabálására a szülők a segítségére siettek. Ekkor apa és fia verekedni kezdtek. A fiatal végül – bár először bozótvágóvala próbálkozott – egy késsel meggyilkolta apját.  Anyjával is végezni akart, de az asszony túlélte a támadást.

Nővérének mindeközben sikerült barátját értesítenie a történtekről és segítséget kérni tőle. A férfi először a rendőrsége ment, majd anélkül, hogy hátrahagyta volna adatait és beszélt volna a nyomozókkal, bottal a kezében a házhoz ment. Csak az egyik biztonsági emberrel beszélt.  Amikor a gyilkos meglátta testvére párját, nem tétovázott, bozótvágót ragadott. Ő is megsérült, de sikerült elmenekülnie és segítséget kérnie a szomszédoktól, akik ugyancsak értesítették a rendőrséget.

A helyszínre járőrök érkeztek, akik azt látták, hogy az épületben három holttest hever, és rátaláltak a két súlyosan sérült, sokkos nőre is. A negyedik áldozatot később találták meg a ház mögött. A támadó ekkor már nem volt a helyszínen. A rendőrök a tetthelyen két bozótvágót, két kést és egy bicskát foglaltak le.

A mentők ellátták a sérülteket, a 63 éves asszonyt Budapestre, az Állami Egészségügyi Központba szállították, a 36 éves nőt súlyos sérülésekkel Dunaújvárosba, a Szent Pantaleon Kórházba, míg az utcára menekülő 56 éves férfit Székesfehérvárra, a Fejér Megyei Szent György Kórházba vitték.

A környéket ezután rendőrök – akciósok, terrorelhárítók – lepték el,  a gyilkost földön, vízen, levegőben is keresték. A települést körbevették, a kivezető utakat lezárták.  A helyszínen a rendőrség sajtótájékoztatót tartott, a gyanúsított képét közzétették és megmutatták a kameráknak is. Végül pár perccel később a Terrorelhárítási Központ emberei a közelben, a bozótosban bujkálva megtalálták őt. A férfi nem mondott semmit, és ellenállni sem próbált. Mivel több sérülés volt rajta, először kórházba vitték. A vizsgálatok szerint eltört a karja, emellett több vágott sérülés is volt rajta. A fiatal azt mondta, a gyilkosság elkövetése közben sebesült meg. Miután ellátták, először a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, majd onnan Székesfehérvárra, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra vitték, ahol kihallgatták.

A fiatalt négyrendbeli befejezett, míg háromrendbeli kísérleti szakban maradt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett elkövetésével gyanúsították meg. A tettes mindent beismert és részletes vallomást tett. A nyomozóknak azt mondta, nem bánt meg semmit. Beszélt arról is, hogy hónapokkal ezelőtt gyilkos ösztön ébredt benne, családtagjai halálos ellenségeivé váltak, ezért ölte meg őket.

Az elsődleges pszichiátriai vizsgálat szerint a támadó nem szorul azonnali kényszergyógykezelésre, elmeorvosi megfigyelésre, ám a későbbiekben elmeorvosi vizsgálatnak vetik alá.

A két súlyos állapotban kórházba szállított sérültet még pénteken megműtötték, a körülményekhez képest mindketten jól vannak. Az életveszélyes állapotban kórházba szállított anya hogyléte továbbra is kritikus, így őt csak később tudják kihallgatni a nyomozók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik