Közélet

Rendőrséghez fordulnak a Millások a “viperások” miatt

A civilek szerint a „viperások” mögött a jelenlegi hatalom áll, a „PR-akció” célja pedig egyértelműen a megfélemlítés.

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoport alapítója a Hír24-nek elmondta, kedd reggel egyeztetésre várják a rendőrségen a tüntetések kapcsán. Juhász Péter egyúttal feljelentést is tesz a rendőrségen.

Ahogy arról a Hír24 már beszámolt, március 15-én a Millások demonstrációja mellé szerveznek tüntetést a nemzeti radikálisok, „Deresre húzzuk a rendszert” szlogennel. Az eseményen a csoport Facebook bejegyzései szerint részt vesz Tyirityán Zsolt a hungarista Betyársereg vezetője, a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György, a 64 vármegyés Toroczkai László, valamint az olasz neofasiszta Forza Nuova szervezet vezetője, Roberto Fiore is. Üzenőfalukon több Milla-rendezvény elleni hozzászólás is olvasható, például, hogy viperával mennek nekik, de valaki olyat is írt, reméli, kivégzik “ezeket a gyökereket”.

A Hír24 délután kereste a rendőrséget  a radikálisok tervezett tüntetése kapcsán. Arra voltunk kiváncsiak, tudnak-e a rendezvényről illetve milyen lépéseket tesznek, hogy megakadályozzanak egy esetleges összetűzést. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte: a március 15-i rendezvényeket megfelelő erőkkel és eszközökkel biztosítják, emellett természetesen folyamatosan gyűjtik, elemzik és értékelik azokat az információkat, amelyek a biztosításban releváns szerepet játszanak.

Arra a kérdésre, hogy a radikálisok által szervezetett demonstráció egyeseket távol tarthat-e Millások rendezvényétől, Juhász Péter azt mondta, biztosan lesznek, akik félnek és nem mennek el. Ezzel együtt hozzáfűzte: mivel jogállamban élünk, bíznak abban, hogy biztosítják számukra a békés tüntetést .

A csoport létrehozója elmondta azt is, felvették a kapcsolatot az Országos Mentőszolgálattal, mert a fent említettek fényében tudatni akarták a mentőkkel, hogy felkészülhessenek, vagyis a megfelelő készültséggel legyenek jelen a rendezvények helyszínén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik