Közélet

Kilenc évett kapott a festékszóró pisztolyos rabló

A férfit korábban már elítélték, akkor hat évet ült. Most újabb kilenc év vár rá a rácsok mögött.

A 31 éves férfinak kétrendbeli fegyveres rablás és kétrendbeli lopás miatt kellett ismét bíróság elé állnia, amelyeket 2009 és 2010 között követett el Tolna illetve Fejér megyében. Az ügyben kedden született ítélet. A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését, vagyis kilenc év fegyházbüntetést rótt ki a vádlottra.

A férfi már ült börtönben, vagyon elleni bűncselekmények miatt hat évet kapott. Szabadulása után úgy döntött, visszatér régi módszereihez és pénzt szerez. Testvére műhelyéből elhozott egy fegyverre hasonlító festékszóró pisztolyt, azzal rabolt ki  egy simontornyai benzinkutat 2009. októberében. A “fegyvert” az eladó nyakához szorította, majd kivette a kasszában lévő 60 ezer forintot. Még abban a hónapban hasonló módszerrel rabolt ki egy élelmiszerboltot Igaron. Ott dulakodott is az alkalmazottal, belökte őt az öltözőbe és megpróbálta rázárni az ajtót, végül 55 ezer forinttal elmenekült a helyszínről.

A férfi nem csak rabolt, lopott is: 2010 februárjában a lakóhelyén, Dégen megfigyelte, ahogy két falubelije elmegy otthonról, majd betört az otthonukba, ahonnan összesen csaknem 600 ezer forint értékben vitt el ékszereket és órákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik