Közélet

Lebuktak a kegyetlen orvvadászok

A gyanúsítottak tiltott módszerrel, hurokkal ejtették el a vadat.

A négy férfi egy nyolcéves, egymillió forintot érő szarvasbikát lőtt ki a somogyszentpáli Háti-hegyen. Egyiküknél fegyvereket és lőszereket is találtak, ezeket a rendőrök lefoglalták – tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata hétfőn az MTI-t. Az orvvadászok az állatot a helyszínen megnyúzták, a húsát és az agancsait magukkal vitték, belső szerveit, levágott lábait pedig otthagyták. Mindannyian besimerő vallomást tettek.

Egyiküknél a házkutatáson előkerült egy engedély nélkül tartott sörétes és egy maroklőfegyver is lőszerekkel. Ezeket a rendőrség ugyancsak lefoglalta a szarvasbika trófeájával és húsával együtt.

Az egyik férfinál a nyomozók egy vaddisznó bőrét is megtalálták. Kiderült, a napokban – egy ismerősével együtt – kutyákkal fogatta meg a 80-100 kilós állatot. Az ebek addig hajtották a vaddisznót, amíg ki nem merült. Ekkor az orvvadászok leszúrták, majd a húsát elosztották egymás között.

A négy férfi ellen eljárás indult, mindannyian szabadlábon védekeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik