Közélet

Semmis a pécsi buszbiznisz

A járművek visszakerülnek eredeti tulajdonosukhoz, mert az üzlet jó erkölcsbe ütközik a bíróság szerint.

Kapcsolódó cikkek

A jó erkölcsbe ütközőnek, ezért semmisnek nyilvánította a Zalaegerszegi Törvényszék kedden azt a szerződést, amelynek révén 2009-ben a Pécsi Buszközlekedési Zrt. (PK) eladta autóbuszait a PK Busrent Kft.-nek, majd attól visszabérelte a járműveket.

A döntés ellen a felperes Baranya Megyei Főügyészség és a mellette beavatkozóként részt vevő pécsi önkormányzat nem emelt kifogást, s az ellen a két közlekedési cég mint alperes sem nyújtott be fellebbezést, így az ítélet jogerőssé is vált.

A bíróság kimondta: a semmisség értelmében a PK Busrent nem szerezte meg a buszok tulajdonjogát, így az eredeti állapot helyreállítása érdekében 15 napon belül köteles a járműveket a PK Zrt.-nek átadni.

A Baranya Megyei Főügyészség a bíróságtól azt kérte, állapítsa meg, hogy a PK Zrt. és a PK Busrent Kft. között 2009. január 1-jén kötött, szerződés semmis. A két cég abban állapodott meg, hogy az előbbi társaság 176 darab autóbuszát átruházza a másiknak, további 155 busznak pedig az üzemeltetéséről mondott le. Az ügyészség azt is kérte a bíróságtől, hogy a vevőt kötelezze, hogy az érvénytelen szerződésekkel átruházott valamennyi autóbusz visszakerüljön eredeti tulajdonosához, a PK Zrt.-hez.

Az ügyészség szerint a szerződések nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütköztek, mert az áttételesen önkormányzati tulajdonban lévő PK Zrt. az alapvető működéséhez szükséges vagyontárgyakat, tehát a teljes autóbuszparkját úgy adta el a PK Busrent Kft.-nek, hogy az általa visszabérelt 155 autóbusz éves bérleti díja meghaladta a teljes vételárat. A vételár 2,614 milliárd forint volt, a bérleti díj egy évre pedig 2.697 milliárd. A főügyészség arra is hivatkozott, hogy a vevő egyetlen forint saját forrás felhasználása nélkül szerezte meg a Pécs tömegközlekedését lebonyolító gépjárműparkot, míg az eladó kénytelen volt hitelt felvenni a szerződésekből eredő kötelezettségei teljesítéséhez. Ráadásul megteremtette annak jogi lehetőségét is, hogy a szerződésekből származó bevételei egy ismeretlen tulajdonosi hátterű máltai céghez kerüljenek.

Tavaly februárban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 774 millió forintnyi büntetést szabott ki a Pécs Közlekedési (PK) Zrt.-re áfatartozás, valamint a városi buszeladási botránnyal kapcsolatos szerződés miatt. A hatóság szerint a közlekedési cég és az e célra 2008 decemberében létrehozott, mindössze egymillió forintos alaptőkéjű járműkölcsönző vállalkozás (a PK Busrent Kft.) között a PK Zrt. buszainak eladásáról 2009. január elsején kötött kontraktusok színlelt szerződések, amelyek mögött nem voltak valós gazdasági teljesítések.

Az ügyben rendőrségi nyomozás is indult Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere 2009. júniusi feljelentése után. Az ügyészség 2010 őszén vádat emelt Keczer László, a PK Zrt. vezérigazgatója ellen. A vádirat szerint az ügyletek miatt mintegy 2,4 milliárd forint vagyoni hátrány érte az önkormányzati érdekeltségű céget, így Pécs városát is, amiért a PK vezérigazgatója okolható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik