Közélet

Pert nyertek a Független Hírügynökség ellen a kirúgott újságírók

Jogerősen pert nyertek a Független Hírügynökség ellen a cég azon munkatársai, akik elbocsátásuk jogszerűségét vitatták és az elmaradt járandóságuk megfizetését kérték.

Bernáth Beáta, az egyik elküldött újságíró az MTI-nek csütörtökön elmondta: a Fővárosi Munkaügyi Bíróság ítélete szerint május 31-ei elbocsátásuk jogellenes volt.

Az ítélet értelmében a pert kezdeményezők munkaviszonya 2011. december 29-én szűnt meg, a Független Hírügynökséget pedig a bíróság arra kötelezte, hogy 15 napon belül fizesse meg a munkavállalók elmaradt bérét, végkielégítését és a felmondási időre járó átlagkeresetét, valamint a szabadságmegváltásért járó összeget.

A Független Hírügynökséget 2011 februárjában vette át a B and P Braun and Partners, amely tavaly május 25-én jelentette be a 2004-ben alapított cég megszűnését.

A Magyar Nemzet korábban arról számolt be: harmincnégy volt munkatársnak és szolgáltatónak összesen 50 millióval tartozik a Független Hírügynökség, miután a tulajdonos végelszámolást kezdeményezett. A B and P Braun and Partners erre reagálva azt közölte: nem “maradt adós” semmilyen összeggel a Független Hírügynökség végelszámolása során.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik