A fejsérülést szenvedett kicsit épp egy évvel ezelőtt, február másodikán vitték orvoshoz a szülők. Azonnal mentőhelikoptert hívtak hozzá, majd a győri megyei kórházba vitték. Az apa kettesben volt otthon a fiával, de hogy a kisfiúnak mi baja esett, nem tudott egyértelmű választ adni. Először azt mondta, a fiú még három héttel azelőtt sérült meg, de csak most lett rosszul. Épp ezért nyomozás indult, tanúkat hallgattak ki. A hazugságvizsgálat egyértelművé tette, hogy a férfi a sérülés keletkezésében szerepet játszott. Ezt később elismerte, de a szándékosságot továbbra is tagadja.
Hogy minden részlet kiderülhessen, és minden ellentmondás feloldódjon, négy igazságügyi orvosszakértői vélemény is készült. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság most vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást, az apát halált okozó súlyos testi sértéssel gyanúsítják.