Közélet

Családi uzsoravállalkozás bukott Miskolcon

Apa és két huszonéves fia előbb megmentőként tetszelgett, majd halállal fenyegette a szegényeket.

A miskolci uzsorás-triót a bíróság február 1-jén helyezte előzetes letartóztatásba, miután kiderült, hogy 2009 óta rendszeresen 5 és 200 ezer forint közötti összegeket adtak kölcsön szorult helyzetű családoknak, persze uzsorakamatra.

A miskolci rendőrség vasgyári őrsének munkatársai szereztek kellő mennyiségű adatot a bűnözőkről. Előbb megmentőként, a könnyű pénzszerzés lehetőségeként kínálták fel szolgáltatásukat, majd jött a feketeleves. A három férfi 50, 70 és 100 százalékos kamatot számított fel, és ha a teljesítés csúszott, fenyegetőzni kezdtek. Az eladósodott embereknek azt mondták, kezüket, lábukat törik, vagy megölik őket, ha nem fizetnek.

Az uzsorásokat a miskolci kapitányság munkatársai fogták el a készenléti rendőrök segítségével. A 49 éves családfőt, valamint 27 és 24 éves fiait még szerdán előzetes letartóztatásba helyezte a Miskolci Városi Bíróság.

Mint ismert, az uzsorások leginkább a társadalom perifériáján élő, mindennapi megélhetéssel küszködő, általában a szociális juttatásokból és járadékokból élő, munka nélküli családokat sanyargatják a véget nem érő kölcsönök behajtásával. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jelenleg 47 uzsora-ügy van folyamatban. A 83 gyanúsított közül 46-an jelenleg is valamilyen kényszerintézkedés – előzetes letartóztatás, házi őrizet, lakhelyelhagyási tilalom – alatt állnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik