Közélet

Tíz forintért törték el az orrát

A támadó minden előzmény nélkül hátba rúgta, majd eltörte az orrát a kiszemelt férfinek. Tíz forintot és egy zacskó dohányt zsákmányolt.

Az ózdi rendőrség rablás miatt indított eljárást az eset kapcsán. A bűncselekmény még december 20-án délután történt Ózdon, a Dobó és Volny út közötti úton. A 25 éves férfit csütörtökön elkapták, őrizetbe vették. Kezdeményezték, hogy a bíróság vegye előzetes letartóztatásba, erről pénteken dönt az Ózdi Városi Bíróság. A rabló már ismert volt a rendőrség előtt, korábban ugyanis többször volt büntetve vagyon elleni és erőszakos bűncselekmények miatt is.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gyanúsított 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. Ózdon és környékén egy év alatt harmadával csökkent a rablások száma. A felderítési mutató kiemelkedőnek mondható, 72 százalékos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik