Közélet

22 milliót raboltak a lefújt sofőrtől

A kirabolt férfi pár perccel korábban a bankból vette fel a milliókat. A támadó kifigyelhette áldozatát: rutinosan, gyorsan dolgozott. A nyomravezető most 500 ezerrel lehet gazdagabb.

A bűncselekmény még december 8-án történt Pécsett, a Klimó György és Sánc utca kereszteződésében, egy parkolóban. A rabló, a kék Opel Astra bal hátsó ajtaját kinyitotta, majd az utastérbe könnygázt fújt. Az üléséről kikapta a laptoptáskát, majd elmenekült.

A rablóról egyelőre csak annyit tudni, hogy 20 és 40 év közötti, körülbelül 170-180 centi magas lehet. Tömzsi, köpcös testalkatú, a bűncselekmény elkövetésekor sötét pulóvert, szürke kapucnis mellényt, és sötét, kötött sapkát viselt.

A rendőrök feltételezik, hogy ismerte a környéket és a megtámadott férfiről is voltak információi. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője ötszázezer forintot ajánlott fel annak, aki használható információval szolgál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik