Közélet

Pokolgép robbant egy volt Eclipse-es kocsija alatt

Évek óta nem volt hasonló merénylet Budapesten.

A korábbi hírek szerint a XII. kerületi Eötvös úton álló autó alá egy kézigránátot dobtak. A Hír24 értesülése szerint azonban az autó alváza alá erősített, házilag készített robbanószerkezet lépett működésbe hétfőn, amikor a tulajdonosa elindult járművével. Az autóban több százezer forintnyi kár keletkezett, de senki nem sérült meg. A család tagjai utoljára szombaton használták az autót, vasárnap egész nap állt, csak hétfőn indították be újra.

Úgy tudni, az autó tulajdonosa egykor az Eclipse Zrt. informatikusaként dolgozott. Amennyiben ez igaz, nem kizárt, hogy a merénylettel esetleg befolyásolni kívánják a cég ellen folyamatban lévő bírósági eljárás kimenetelét.

Mint ismert, a Fővárosi Főügyészség decemberben nyújtotta be a vádiratot a bíróságra. Az ügynek az ügyvezetővel együtt 12 vádlottja van.

A vádirat szerint az Eclipse Zrt. 2005 szeptembere és 2009 januárja között több nagy értékű, informatikai tárgyú közbeszerzési pályázatot nyert el. A vádlottak 2007-től azért, hogy a cég árbevétele után megfizetendő általános forgalmi adót csökkentsék, fiktív alvállalkozói szerződéseket kötöttek több céggel is. Ezektől fiktív számlákat fogadtak be, majd beállították az Eclipse Zrt. könyvelésébe. Az államnak legalább 1,3 milliárd forinttal csökkentették a bevételét.

Az ügyészség álláspontja szerint a bűncselekményeket folytatólagosan, bűnszervezetben követték el. A csalókat az említetteken kívül magánokirat-hamisítás és más bűncselekmények szerepelnek.

A Hír24 úgy tudja, az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya nyomoz. A rendőrség sajtóosztályán a nyomozás érdekeire hivatkozva csupán annyit közöltek, hogy volt intézkedés a helyszínen.

Az EchoTV internetes oldalán az áll, hogy kézigránát robbant hétfőn hajnalban a fővárosban, a XII. kerületi Eötvös út egyik családi házánál. A gránátot úgy helyezték el, hogy az kapunyitásra robbanjon. A lap információja szerint közveszélyokozás, valamint robbanószerrel való visszaélés miatt indult nyomozás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik