Közélet

Ötszáz buszt selejtez le a BKV 2013-ban

A buszok műszaki állapota miatt bármelyik pillanatban beállhat a teljes működésképtelenség – derül ki a BKV igazgatósági ülésén tárgyal dokumentumból, amely szerint ötszáz járművet selejteznének le 2013-ban, ezért 2012 első felében legalább ötszáz új busz forgalomba állítására kell tendert kiírni.

Legalább ötszáz új busz forgalomba állítására kell 2012 első felében tendert kiírni az új buszüzemeltetési modell keretében, mivel ennyi járművet selejteznének le 2013-ban – derül ki a BKV igazgatósága által megszavazott előterjesztésből.

A BKV pénteki igazgatósági ülésén tárgyalt, november végi keltezésű dokumentumból kiderül: még idén 56 járművet, 2012 júliusáig további 302 darab buszt kellene leselejtezni, ezek gazdaságosan már nem javíthatók, 1990 előtt készültek, futásteljesítményük meghaladta az 1,2 millió kilométert, és 2003 óta semmilyen értéknövelő felújítást nem kaptak. A kieső állományt teljes egészében pótolni kell, jövő év végéig pedig további 222 járművet kellene a forgalomból kivonni. Ezzel egyidejűleg jövőre el kell végezni 123 busz vázjavítását 853 millió forint értékben, és ezt az összeget a 2012-es üzleti tervben rögzíteni kell. A javítás elsősorban a szóló 415-ös (44 darab), valamint a csuklós 435-ös (43 darab) Ikarusokat érinti. Ezek mellett számolni kell azzal, hogy átmenetileg nagyobb, akár 20-50 darabos járműhiány is keletkezhet.

Ezekkel a kivonásokkal a BKV 1367 darabos buszparkja 1065-re csökken, ugyanakkor a jelenlegi csúcsidei járműigény 1160 darab. A dokumentumban az is olvasható, hogy a jelenlegi műszaki állapotok már a működőképesség legszélső határát jelentik, vagyis bármelyik pillanatban beállhat a teljes működésképtelenség.

A dokumentum kiemeli azt is, hogy az elvégzendő nagyjavítások mindössze 16 százalékát végezték el 2005 óta; az elmúlt hét évben 1878 nagyjavítást kellett volna elvégezni, de ebből 1575 elmaradt. Ennek következménye, hogy a BKV-nál szolgálatot teljesítő buszok átlagéletkora 17,8 év, amely több mint kétszerese az Európában elfogadott hét-nyolc évnek. Emellett a fővárosi közösségi közlekedésből legnagyobb arányban (felszálló utasszámból 40 százalék) a buszokat használják. Londonban a járművek átlagéletkora 6,2, Prágában 9,5, Cagliariban pedig 1,5 év.

(Origo, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik