Csütörtök délben hívta valaki a fővárosi rendőröket, mert a VI. kerületi Szív utca egyik társasházában egy férfi öngyilkos akart lenni. Az egyenruhások, miután bejutottak a lakásba, próbálták megnyugtatni a férfit. Rábírni, hogy másszon vissza az ablakból. Erre azonban nem volt hajlandó, továbbra is azzal fenyegetőzött, hogy leugrik. A rendőrök – a férfi egy figyelmetlen pillanatát kihasználva – végül megragadták mindkét kezét és berántották a lakásba. Közben kiderült, hogy a lakásban hárman voltak, délelőtt drogoztak, közben pedig vita alakult ki valami miatt. A szekrényből előkerült egy műanyag tasak is, tele fehér porral. A férfiakkal szemben kábítószerrel való visszaélés miatt indítottak eljárást.
- 11:54 Akkora látványosság lett egy dallasi ház karácsonyi díszkivilágitása, hogy le kellett zárni a környéket
- 11:01 Kele János: Míg nálunk a hatalmon marakodnak a futballban, Lengyelország megmutatta, hogyan lehet felfuttatni egy bajnokságot
- 10:38 Hadházy: Mészáros saját gyerekeit és Orbán Viktor vejét is kitüntette a céges karácsonyi bulin
- 10:33 Férjhez ment Venus Williams
- 10:33 Gönczi Gábor, a Tények műsorvezetője: A Tisza pártcsaládja könnyen fegyveres konfliktusba sodorhat minket
- 10:01 Szász Emese: Onnantól nagyon nehéz, ha kimondod magadban asszó közben, hogy mindjárt olimpiai bajnok leszek
- 09:41 Tóth Andi elmondta, milyen viszonyban vannak egykori mentorával, Szikora Róberttel
- 09:36 Magyar Péter a Partizán-interjúról: Le akartak beszélni, hogy bemenjek
- 09:34 Gyorshajtás miatt állítottak meg egy autót – a Mikulás vezette
- 09:00 Milliárdok életét változtatta meg egy ismeretlen nő
- 08:50 Szoboszlai Dominik családi fotókkal kívánt boldog karácsonyt
- 08:37 Elképzelhetetlen összeget nyert valaki lottón Arkansasban
- 08:15 Horváth Éva: Sikerült teljesítenem a célom, miszerint karácsonyra járni fogok!
- 08:00 A Hitler győzelmét elképzelő sci-fi írótól a magyar űrkutatás elfeledett zsenijéig – őket is bemutattuk az Ismeretlen magyarokban
- 07:57 György herceg már beérte magasságban édesanyját, Katalin hercegnét
- 07:57 György herceg már beérte magasságban édesanyját, Katalin hercegnét
- 06:48 Pénteken újra láthatjuk majd a Napot
- 08:15 Horváth Éva: Sikerült teljesítenem a célom, miszerint karácsonyra járni fogok!
- 10:38 Hadházy: Mészáros saját gyerekeit és Orbán Viktor vejét is kitüntette a céges karácsonyi bulin
- 05:57 Egy anyuka szerint a futár ellopta a fia karácsonyi ajándékát
- 09:41 Tóth Andi elmondta, milyen viszonyban vannak egykori mentorával, Szikora Róberttel
- 22:03 Rekordmértékű eső, áradások, földcsuszamlás, halálos áldozatok – a karácsony mérlege Kaliforniában
- 08:50 Szoboszlai Dominik családi fotókkal kívánt boldog karácsonyt
- 07:04 Pető Péter: Boldog karácsonyt az újságírásnak, amely majdnem meghalt, de visszatérhet a lelke
- 06:50 Egy vödör vízbe fulladt egy kislány Brazíliában
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
