Közélet

Rendőröket vádolnak az Uzsoki dolgozói

A BRFK tagadja, hogy a nyomozók hazugságvizsgálatra kényszerítették az Uzsoki Utcai Kórház több dolgozóját.

Erőszakkal kényszerítették poligráfos hazugságvizsgálatra a nyomozók az Uzsoki Utcai Kórház több dolgozóját, és kilátásba helyezték, hogy annak elutasítása esetén gyanúsítottá válhatnak – mondta a Magyar Nemzetnek az intézményt képviselő ügyvéd. Magyar György szerint akadt, akit a kisgyermeke mellől vittek el a meghallgatásra. Az ügyvéd azt kérte, a dolgozók gyűjtsék össze kifogásaikat, írják le a történteket, ezek megvizsgálása után megteszi a szükséges lépéseket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője határozottan tagadta a vádakat, szerinte a Magyar György által elmondottak minden valóságalapot nélkülöznek. (Előzőleg a BRFK közleményben tudatta, hogy a kihallgatások szakszerűek és jogszerűek voltak). Horváth Katalin Fanni ugyanakkor megerősítette, hogy a kórház az intézményből eltűnt dokumentációk miatt feljelentést tett. A BRFK cáfolta azt is, hogy hasonló nyomozás folyna más egészségügyi intézményben.

Közben a HírTV arról számolt be, hogy szakértői bizottságot hívott össze Réthelyi Miklós a nyomozást megalapozó cikk állításai miatt. A végső stádiumban lévők kezelési körülményeit vizsgálják majd a szakemberek, miután egy hete a Magyar Hírlap megírta, hogy a rendőrök házkutatást tartottak az Uzsoki utcai kórházban, a nyomozók a 2005-2007 között az intézetben elhunyt betegek kezelési dokumentációját vitték magukkal.

A LAM szakmai lapban megjelent írás szerzője, az Uzsoki egykori munkatársa azt állította: végstádiumban lévő betegek a szokásos morfinadag négy-ötszörösét kapták, akik aztán néhány nap múlva meghaltak. A Népszabadság úgy tudja: a LAM-cikk tartalmát tavaly augusztus óta a szaktárca is ismerte, az Egészségügyi Tudományos Tanács adta át a közérdekű bejelentéssel együtt. A minisztérium eddig nem reagált a cikk állításaira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik