Közélet

A Jobbik nem tud róla, hogy gárdisták mennének Gyöngyöspatára

Vona Gábor szerint a támadás azt mutatja, hogy valakiknek érdekében áll megbontani a Heves megyei faluban hosszú idő után helyreálló rendet és nyugalmat, és ennek érdekében a lövöldözéstől sem riadnak vissza.

“Meg fogjuk védeni egymást” – jelentette ki az ellenzéki párt elnöke. A részleteket firtató kérdésre azt mondta, hogy erről egyeztetni fognak. Juhász Oszkár, aki szintén jelen volt a sajtótájékoztatón, jelezte: élni fog ezzel a segítséggel.

Juhász Oszkár polgármesterre hétfő éjjel lőttek rá. A falu első emberének nem esett baja, a lövések elől a földre vetette magát. A polgármester maga értesítette a rendőrséget. Azt mondta, a polgámesteri hivatalból kilépve, a belső udvaron állva vette észre, hogy valaki fegyvert fog rá, és kétszer rálő. Az egyenruhások hamar a helyszínre értek, majd megkezdték a tanúk kihallgatását, és a nyomok felkutatását, rögzítését.

Az ügyben emberölés kísérlete miatt indult eljárás. A Hír24 szerdán kereste a rendőrséget az ügyben, ám a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem árulnak el további részleteket.

Horváth László, a Fidesz országgyűlési képviselője a történtek fényében kedden azt mondta, arra kérik a Heves megyei település polgármesterét, a történtek ne adjanak ürügyet arra, hogy a hétvégén megjelenjenek Gyöngyöspatán a gárdisták. Ezt azért tartotta fontosnak nyomatékosítani, mert információik szerint ennek szervezése már múlt héten megkezdődött, és a polgármester ingyen biztosít teret a gárda megjelenésére. “Nem lenne jó, ha az egyébként indokolatlan megjelenésre ez a lövöldözés teremtene ürügyet” – tette hozzá a politikus. Kérdésre válaszolva azt mondta, a gárdisták megjelenése újra indulatokat generálna, és olyan erőket “aktivizálna”, amelyek fellépésével csak a balhéról szóló “adok-kapok” indulna el.

Vona Gábor az MTI kérdésére hisztériakeltésnek nevezte Horváth László nyilatkozatát. A pártelnök azt mondta: se neki, se Juhász Oszkárnak nincs tudomása arról, hogy gárdafelvonulás készülődne Gyöngyöspatán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik