A West Balkán épülete emberi tartózkodásra alkalmatlan volt, ráadásul összesen három biztonsági őr biztosította a helyszínt, a diszkótragédia idején egyikük sem tartózkodott a fővárosi szórakozóhelyen – ismertette a bíróság számára készített szakértői jelentést Németh Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke szerdán az m1 Az Este című műsorában.
Január 15-én Budapesten, a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen három fiatal lány halt meg, és többen megsérültek, amikor a diszkóban felgyülemlett többezres tömegben pánik tört ki, és az épület földszintjén és a lépcsőn tumultus alakult ki. Az ügy bírósági tárgyalása múlt kedden kezdődött.
Németh Ferenc Az Este műsorában azt mondta: sokféle hiba együtt okozta, hogy bekövetkezett a katasztrófa. A szórakozóhelyet üzemeltető cég nem tartotta be az akkori jogszabályokat, hiszen ezer embernél nagyobb rendezvény esetén orvosi személyzetre is szükség van, de emellett a tűzvédelmi szabályokat is megszegték.
Ráadásul a saját maguk alkotta szabályokat sem tartották be, ugyanis a rendezvényt biztosító cég “önutasításában” az szerepel, hogy a West Balkánnál tizenegy “őrhely” van. Ehhez képest három őrrel vettek részt a biztosításban, akik a tragédia idején mindhárman az épületen kívül igyekeztek szabályozni a sorba álló fiatalok bejutását. Ám olyan gyorsan engedték be az embereket, hogy közben nem tudták kiszűrni például a különösen veszélyes eszközöket vagy a kábítószereket.
Németh Ferenc elmondta: a szakértői bizottság elsősorban az épület alkalmasságát vizsgálta, továbbá azt, hogy az épület bérbeadóit, illetve a biztonsági őröket tájékoztatták-e arról, hány vendég várható. Az épület megtekintésekor azt tapasztalták, hogy az átalakítás, átépítés alatt állt, így az “emberi tartózkodásra sem volt alkalmas”. Emellett azt is megállapították, hogy sem a bérbeadókat, sem a biztonsági őröket nem tájékoztatták, hogy a rendezvény résztvevőinek várható számáról. “Mindenki igyekezett félretájékoztatni a másikat, a vagyoni haszonszerzés érdekében ” – mondta a szakértő.