Közélet

Elfogták a celldömölki rablót és társait

A trió korábban is követett már el bűncselekményt, legutóbb pénteken léptek akcióba.

Mint ismert, múlt pénteken egy pénzváltóként is működő utazási irodát rabolt ki egy férfi.

A nyomozók hétfőn, Pápán fogták el a támadót, még aznap két bűntársát is őrizetbe vették. A három huszonéves férfi egyike a tippadó volt, de terepszemlét is tartott az irodában. Társai az ő útmutatásai alapján hajtották végre a fegyveres rablást.

Csak egyikük ment be az irodába, majd egy játékfegyverrel a kassza tartalmát követelte. Az alkalmazott elkezdte bepakolni a pénzt egy reklámtáskába, de maga is belemarkolt azoknak a fiókoknak az egyikébe, ahol a pénzt tartották. Közben megijedt az utcán szirénázó mentőautó hangjától, visszavette a táskát, és elrohant. A táskát átadta a közelben várakozó társának, sapkáját eldobta és továbbfutott. A nyomozók vasárnap már tudták, kiket keresnek.

A gyanú szerint a banda tagjai korábban egy celldömölki ékszerüzletből négytálcányi ékszert loptak, és egy lakásba is betörtek. Innen is, onnan is milliós zsákmánnyal távoztak. A rendőrség kezdeményezte mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik