Közélet

Már egy uzsorakölcsönnek is börtön lehet a vége

A november elsejétől hatályba lépett törvénymódosítás szerint még szigorúbban büntetik az uzsorásokat.

Az uzsora-bűncselekmény 2009 márciusa óta szerepel a büntető törvénykönyvben. Az Országos Rendőr-főkapitányság tapasztalata az, hogy folyamatosan nő a nyomozások és a felgöngyölített ügyek száma, és ezzel együtt egyre több vádelemelés is történik. Jelenleg 158 nyomozás zajlik és összesen 749 sértettről tudnak.  A rendőrség adatai szerint 194 embert gyanúsítanak, körülük 98-an előzetesben vannak, négyen pedig házi őrizetben. Szelei Pál, az ORFK  gazdaságvédelmi és pénzhamisítás elleni osztályának vezetője elmondta: az adatok az első évhez képest lényegében megduplázódtak.

Az uzsora-bűncselekményt mostanáig „csak” üzletszerűen lehetett elkövetni, a változások szerint azonban már egyetlen uzsorakölcsönért is kiszabadhatnak börtönbüntetést. Azok pedig, akik valóban üzletszerűen folytatják ezt a tevékenységet, már nem három, hanem akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatók. Ugyancsak a módosítás része, hogy a büntetést a bíróság korlátlanul enyhítheti. Ennek lényege, hogy az elkövető még azelőtt tájékoztatja a rendőrséget az adott bűncselekményről, még mielőtt az a hatóság tudomására jutna. Erre egyébként azért volt szükség a rendőrség szerint, mert egyre gyakrabban találkoznak olyan helyzettel, hogy egy egész család, vagy annak egy része kiveszi a részét a „munkából”. Például valaki a családból kölcsönadja a pénzt, egy másik visszakéri azt, a fenyegetés pedig egy harmadik rokonra hárul. Szelei Pál szerint gyakran akad közöttük olyan, aki szeretne véget vetni ennek a helyzetnek és “kilépne a körből”.

Az osztályvezető emlékeztetett: az áldozatok még mindig a legszegényebb rétegből kerültnek ki, akik gyakorta úgy tekintenek az uzsorásra, mint jótevőjükre. Mint mondta, ezek az emberek nincsenek tisztában a pénzt értékével, ahogy azzal sem, mibe sodorják magukat. Általában csak egy dolog jár a fejükben, hogy enni adjanak a családjuknak. Mivel nincs semmijük, a bankoknál hiába próbálkoznának, így bármilyen feltételt elfogadnak, hogy pénzt szerezzenek.

Áldozat és uzsorás viszonya egyébként igen bonyolult: legtöbbször egy lakóközösség tagjai, egy iskolába is jártak vagyis lényegében együtt nőttek fel. Éppen ezért nem ritka, hogy a sértettek egyszerűen visszavonják a vallomásukat. A rendőrség éppen ezért igyekszik minél több érintetett találni. De a sértettek egyébként is nehezen szánják rá magukat, hogy a rendőrséghez forduljanak. Szelei Pál szerint két csoportról lehet beszélni: az egyikbe tartoznak azok, akik már nem bírják tovább a fenyegetéseket vagy akár a zsarolást, a másikba pedig azok, akik a saját szemükkel látják, hogy rendőrök viszik el általában szemtelenül jómódú uzsorásukat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik