A kitartó benzinkutasnak Tokodaltárónál sikerült utolérnie a férfit, ide siettek a rendőrök is, a nő ugyanis telefonon bejelentést tett és elmondta nekik, hol találják meg őket. Az egyenruhások percek alatt a helyszínre értek. Mint kiderült, az üldözött kocsinak elől és hátul sem volt rendszámtáblája, csakúgy, mint kötelező biztosítása.
A kocsi sofőrjével is bőven akadt probléma. Igazolni nem tudta magát, iratok egyáltalán nem voltak nála. Az autó forgalmi engedélyét sem tudta a rendőröknek megmutatni, ráadásul a leheletén és a viselkedésén is érződött, hogy ivott. Helyzetét tovább súlyosbítja, hogy a benzinkútról is fizetés nélkül távozott, csaknem 12 ezer forintért tankolt.
A 28 éves komáromi férfit a rendőrök előállították majd őrizetbe vették. A nő könnyű sérülésekkel úszta meg a történteket – tudta meg a Hír24 a Komárom- Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságtól.